Ez a termék NEM NYOMTATOTT KÖNYV, olvasása csak megfelelő elektronikus eszközökön lehetséges.
Felhívjuk figyelmét, hogy Ekönyvekre/EHangoskönyvekre nem vonatkozik az elállási jog, így téves megrendelés esetén nem áll módunkban a termék árát visszatéríteni.
Konrad Lorenz ezzel a könyvével robbant be a viselkedéstudományok harcias világába az ötvenes években. Témája az agresszió, az állatok legfontosabb viselkedés-szabályozó mechanizmusa, melynek működése révén az állatcsoportokban kialakul a rangsor, és lehetővé válik az...
Konrad Lorenz ezzel a könyvével robbant be a viselkedéstudományok harcias világába az ötvenes években. Témája az agresszió, az állatok legfontosabb viselkedés-szabályozó mechanizmusa, melynek működése révén az állatcsoportokban kialakul a rangsor, és lehetővé válik az erőforrások biológiailag optimális elosztását különösebb harcok nélkül. Ezt a biológusok számára könnyen érthető viselkedést járja körbe Lorenz a legkülönbözőbb fajok: halak, madarak, emlősök vizsgálatával, sőt az utolsó oldalakon szó esik arról az emberről, mint az állatfajok egyikéről, akiben szintén működik ez a szabályozó mechanizmus, bár a kultúra korlátai között. Ezt a felismerést nehezen emésztették meg a társadalomtudományok; Lorenz ironikusan meg is jegyezte, hogy a könyvével kapcsolatos reakciók is szépen bizonyítják az emberi agresszió létét és kíméletlenségét. Csányi Vilmos
Konrad Zacharias Lorenz (Bécs, 1903. november 7. – Bécs, 1989. február 27.) osztrák zoológus, ornitológus, az úgynevezett klasszikus összehasonlító magatartáskutatás úttörője, illetve a modern etológia egyik megalapítójának is szokták nevezni. Ő maga ezt a kutatási területet 1949-ig „állatpszichológiának” hívta, és a német nyelvterületeken őt tekintik e terület alapító atyjának. 1973-ban Karl von Frisch-sel és Nikolaas Tinbergennel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az „egyéni és szociális viselkedésminták felépítésével és működésével kapcsolatos felfedezéseiért“.
Rupert Riedllel és Gerhard Vollmerrel együtt Lorenz az evolúciós ismeretelmélet egyik megalapozója, az 1941-es „Kant tanítása az a prioriról, a jelen biológiájának tükrében” című folyóiratcikke iránymutatóvá vált ezen a területen. Önmaga által saját főművének tartott „A tükör hátoldala” című könyvében dolgozta ki alaposabban elképzeléseit a genetikus háttérnek és a civilizációnak az emberi tudatra gyakorolt hatásairól. Idősebb korában mint társadalomkritikus közéleti szerepet is vállalt, és Ausztriában a zöld mozgalom egyik vezető alakja lett.