Bővebb ismertető
,,A szerencsés Dick" - így nevezte valaki utolsó egyetemi évében Richard Divert, aki valóban a sors kegyeltje: rendkívül tehetséges, elbűvölő egyéniségű amerikai fiatalemberként ismerjük meg 1917-ben, amikor elkezdődik pszichiátriai karrierje Európában, ,,a háború utáni világ széttört univerzumában". Egy barátja szerint épp a szerencséje a szerencsétlensége: ,,nincs más megoldás, mint összeszedni valami betegséget vagy kisebbrendűségi komplexust vagy szívbéli csalódást". Ám Dick a magánéletében is szerencsés: beleszeret svájci kollégájának és barátjának gyönyörű - az apjával történt incesztus miatt szenvedő - betegébe, s vállalja, hogy nemcsak férje és szerelmese, de ápolója és biztonságot jelentő támasza is lesz. Nem dúlja fel ezt az idillt sem Nicole betegségének időnkénti fellobbanása, sem Dick és egy fiatal amerikai színésznő szerelme, sem az őket körülvevő bohém amerikaiak kisebb-nagyobb botrányai. A házassággal Dick ráadásul mesés vagyont is szerez, ami lehetővé teszi, hogy munkájának éljen, és barátjával ragyogó pszichiátriai klinikát létesítsen Svájcban. S miközben a gyönyörű fiatal pár éli az Európába települt gazdag amerikaiak fényűző életét, valami mégis megroppan Dick és Nicole kapcsolatában; talán a pénz kezdi ki a nemes értékeket, talán valami megfoghatatlan lelki mechanizmustól gyűlik föl a keserűség Dickben, akinek egyre kiszámíthatatlanabb viselkedését értetlenül figyeli Nicole, mert ,,évszázadok telnek még el, mire egy amazon végre képes lesz fölfogni azt a tényt, hogy a férfi kizárólag büszkeségében sebezhető meg, de ha ezt egyszer megroppantják, törékeny lesz az egész ember, akár a tojás". Vagy talán csak Nicole betegsége, a világgal szembeni dühe szivárog át Dickbe, s amikor a páciens végleg meggyógyul, Diver doktor ,,szabadságának" az az ára, hogy örökké magában hordozza gyönyörű feleségének levetett-elhajított bánatát.
Fitzgerald, az amerikai dzsesszkorszak legragyogóbb írója, aki A nagy Gatsby-ben az első világháború utáni évtizedek Amerikájának művészileg hibátlan regényét alkotta meg, ebben a művében is kegyetlen beleérzéssel ábrázolja az emberi lélek finom mozgatórugóit, az emberi tragédiákhoz - vagy épp a nem várt boldogsághoz - vezető különös folyamatokat.
F. Scott Fitzgerald művei
Francis Scott Key Fitzgerald (1896. szeptember 24., St. Paul, Minnesota – 1940. december 21., Hollywood, Kalifornia)
Az irodalomtörténet szerint a 20. század egyik legjelesebb modernista regény- és novellaírója volt. Az első világháború utáni évek generációjához, az ún. elveszett nemzedékhez tartozott (az elnevezés Gertrude Stein, Franciaországba emigrált amerikai írónőtől származik). Fitzgerald az 1920-30-as éveket a dzsessz korszakának nevezte.Regényei közül leghíresebb A nagy Gatsby (1925), melynek 1926 óta hat filmfeldolgozása is készült, a legújabb 2013-ban kerül a mozikba, Leonardo DiCaprio főszereplésével.
Ír származású, katolikus szülei a felső-középosztályhoz tartoztak. Fitzgerald három keresztnevét (Francis Scott Key) apja rokona, az amerikai himnusz szövegének szerzője után kapta. Mint író, egyszerűen csak F. Scott Fitzgerald néven ismeretes. Fitzgerald a St. Paul Akadémián (St. Paul, Minnesota) tanult 1908-tól 1911-ig. Itt nyomtatták ki első detektívtörténetét az iskola újságjában. 1913-ban beiratkozott a princetoni egyetemre (University of Princeton, New Jersey), ahol barátai közé tartozott Edmund Wilson, a későbbi neves szerkesztő és irodalomkritikus is. Mivel mint diák elég gyengén szerepelt, otthagyta az egyetemet és bevonult katonának. Katonasága nem tartott sokáig – a háború röviddel bevonulása után végetért. Ebben az időben írta A romantikus egoista (The Romantic Egotist) című, az első világháború utáni generációról szóló regényét. A Charles Scribner's Sons kiadó a könyvet visszautasította azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben hajlandó a kéziratot alaposan átdolgozni, újra beküldheti. 1919-ben ismerte meg és jegyezte el Zelda Sayre-t, egy Alabama állambeli felsőbírósági bíró társaságbeli lányát. Hogy életüket anyagilag megalapozza, az eljegyzés után az író New Yorkban állást szerzett magának egy hirdetővállalatnál, emellett novellákat írt. Mindez azonban nem győzte meg Zeldát, hogy Fiztgerald el is tudja majd tartani, így az eljegyzést felbontotta. Az író ekkor visszatért szüleihez St. Paulba, és immár harmadszor újraírta A romantikus egoista című regényét. Ezúttal a Charles Scribner's Sons kiadó a könyvet elfogadta, majd 1920 tavaszán ki is adta Innen az édenen (This Side of Paradise) címmel. A könyv váratlan sikert hozott a 24 éves író számára. Zelda megújította az eljegyzést, és 1920-ban a New York-i St. Patrick katedrálisban megtartották az esküvőt. 1921 októberében lányuk született – Frances Scott Fitzgerald volt egyetlen gyermekük.
A nagy Gatsby regényét, – melyet mint mesterművet emleget az irodalomtörténet és az olvasóközönség egyaránt - 1925-ben publikálták. Ezekben az időkben Fitzgerald többször is meglátogatta Európát, különösen Párizst és a francia Riviérát. Párizsban összebarátkozott az ott élő amerikai írókkal. Közöttük volt Ernest Hemingway, aki komolyan vette Fitzgeraldot mint írót, csodálta A nagy Gatsby művét.
Ahogyan a legtöbb hivatásos író tette, Fitzgerald bevételét novellák írásával egészítette ki, és regényeit is megpróbálta eladni hollywoodi filmgyártóknak. Később, amikor Zelda elmegyógyászaitól is érkezni kezdtek a számlák, az író már állandó anyagi problémákkal küszködött. Negyedik regénye megírását Zelda súlyosbodó skizofréniája hátráltatta. 1932-ben feleségét kórházba kellett utalni.Fitzgerald közben írni próbált. Következő regénye, Az éj szelíd trónján 1934-ben került kiadásra. A könyvet a legtöbb irodalomkritikus csalódottan fogadta – A nagy Gatbsy után valami még jobbat, még nagyobbat vártak. Az akkori olvasóközönség sem lelkesedett a könyvért. Bár a filmekkel való munkát Fitzgerald degradálónak tartotta, anyagi problémái miatt a harmincas évek második felét Hollywoodban töltötte forgatókönyvek írásával. Fitzgerald ötödik (és egyúttal utolsó) könyve, mely egy iparmágnás életéről szól, posztumusz kiadásban jelent meg 1941-ben.
Az író egyetemista kora óta alkoholista volt, és a húszas évekre alkoholizmusa csak súlyosbodott. Mivel valószínűleg bipoláris zavarban is szenvedett, a narkotikus gyógyszerek túlzott használata is hozzájárult romló egészségi állapotához. 1940 vége felé Fitzgeraldot két szívroham érte. Az első után doktora pihenést ajánlott, a második roham december 20-án éjjel állt be. 21-én, míg barátnőjével, Sheilah Grahammal az orvosra vártak, Fitzgerald összeesett és meghalt.