Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:Drága Alexjejevna Varvarám! Tegnap boldog voltam, mód felett boldog, boldogabb már nem is lehetnék! Legalább egyszer az életben hallgatott rám, maga kis önfejű! Tegnap, úgy nyolcz óra tájban, fölébredek, - tudja kedvesem, hogy a hivatal után szeretek egy-két órát szundikálni, - gyertyát gyújtok, papirt veszek elő, tollat tisztitok, mikor hirtelen, véletlenül fölnézek, - a szívem elkezdett ugrálni, igazán. - Tehát megértette, mit akartam, mit óhajtott szívem! Az ön ablakfüggönyének egyik sarka fel van hajtva és a fájvirág cserepére rá van akasztva-, egészen úgy, ahogy én akkoriban megértettem önnel. Úgy rémlett, hogy az arczocskája is elsuhant az ablaknál, hogy szobájából ön is kitekintett reám, hogy ön is gondolt rám. Mennyire fájt, galambocskám, hogy nem láthattam világosan takaros arczocskáját! Volt idő, a mikor az én látásom is éles volt, anyukám. A vénség kevés örömmel szolgál, szerelmem! És most káprázik a szemem. Alig dolgozom este, egy keveset irok valamit és reggel vörös a szemem, meg könnyezik, hogy szinte szégyelnem kell magam idegenek előtt.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.
Hadmérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Egyre inkább az irodalom és a publicisztika, illetve a korabeli szellemi mozgalmak felé fordult figyelme. Első sikeres alkotása Szegény emberek (1845–46) címen jelent meg 1848-ban. Bátyjával többször kísérelt meg lapokat, folyóiratokat megjelentetni (pl. Vremja – Az Idő címmel) – sikertelenül.
Bár sohasem csatlakozott semmilyen mozgalomhoz, szervezethez, mégis megvádolták, hogy tagja volt az utópista szocializmus nézeteit képviselő, ateista Petrasevszkij-körnek. Felségárulás vádjával halálra ítélték (1849), s több társával együtt alávetették annak a megalázó és félelmetes helyzetnek, hogy csak a vesztőhelyen, az ítéletre várva kaptak kegyelmet. Az ítéletet a cár többéves száműzetésre, majd az ezt követő katonai szolgálatra módosította.
A száműzetést állítólag élete egyik meghatározó pozitív élményének tartotta, itteni élményei alapján készítette Feljegyzések a holtak házából (1862) című emlékiratregényét.
Az 1860–70-es években hosszas utazásokat tett Nyugat-Európában, de – szemben kortársaival – a Nyugat inkább taszította, mint vonzotta. Utazásai során ismerkedett meg a különböző szerencsejátékokkal, s eluralkodott rajta a játékszenvedély, emiatt is sokat küszködött anyagi gondokkal. Ez az élményalapja A játékos (1866) című kisregényének.
Az író 1881. január 28-án este súlyos tüdőtágulatban hunyt el, s Szentpéterváron az Alekszandr Nyevszkij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra. Temetése eseményszámba ment, rengetegen jelentek meg, hogy utolsó útjára elkísérjék.