Magyar-német nagyszótár 1-2. [antikvár]

Meltzl Hugó megállapítása, amely szerint "Lexikographische Werke, mögen sie noch so großartig angelegt sein, haben das Vorrecht, Lücken und Irrtümer aufweisen zu dürfen" nemcsak minden szótárírás örök érvényű mottója, hanem egyben az az önigazolás is, amelyre minden szótárszerkesztő hivatkozhat. Mi sem tehetünk egyebet minthogy hivatkozunk rá, ha a "hiányokat és tévedéseket" nem tartjuk is "előjognak", hanem csupán olyan - a legjobb akarat és a legnagyobb igyekezet mellett is - elkerülhetetlen dolognak, melynek kiküszöböléséhez a munka megjelenése után, a gyakorlati használat tanulságait leszűrve, az olvasó illetve a használó tevékeny segítségével kezdhetünk hozzá. Ennek az "Előszó"-nak nem is az a célja, hogy mentegetni próbálja azt, ami a szótárból akár akarva, akár akaratlanul kimaradt, vagy hogy megkísérelje igazolni a bár akaratlanul, de minden bizonnyal becsúszott hibákat. Sokkal lényegesebbnek látszik ennél annak a felvázolása, hogy szótárunk milyen alapelvek szerint készült, milyen módszertani meggondolások alapján volt olyanná, amilyen formában az olvasó kézbe kapja.