Bővebb ismertető
A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.
Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.
Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát - lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem.
Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza.
A dél-karolinai Conwayben született 1948. március 17-én. Az édesapját hatévesen vesztette el, édesanyját pedig tizenkét évvel később. Ezek a veszteségek jelentősen meghatározták a későbbi életét: édesanyja halálát követően kiiratkozott az iskolából és Kaliforniába, majd később Európába utazott, és az ellenkultúra híve lett. 1967-ben Kanadában telepedett le azzal a szándékkal, hogy elkerülje a besorozást, és kipróbálja a létező összes tudatmódosító szert. Itt ismerkedett meg Deborah Jean Thompsonnal, aki elkísérte a későbbi európai útjaira (például sok időt töltöttek Görögország szigetvilágában és Isztambulban), majd 1972-ben összeházasodtak, és azóta is együtt élnek.
Gibson egészen fiatal kora óta író szeretett volna lenni, William S. Burroughs különösen nagy hatással volt rá. Korai rövid történeteit az Izzó króm című novelláskötet őrzi. A komolyabb írásra John Shirley bátorította, akivel az 1980-as évek legelején ismerkedett meg egy vancouveri sci-fi-összejövetelen, és mindmáig jóbarátok. Ő mutatta be később Bruce Sterlingnek és Lewis Shinernek; ma négyüket tartják a cyberpunk irányzat első íróinak Gibsonnal az élen, aki az évtizedet a Sprawl-trilógiával (1984: Neuromancer, 1986: Count Zero, 1988: Mona Lisa Overdrive) tette műfajtörténeti szempontból megkerülhetetlenné. A Neuromancer volt az első regény, amely a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat egyaránt megkapta.
Gibson azóta még két trilógiát írt, melyek a szakírók és rajongók szerint pontos előrejelzések voltak a közeljövőt illetően: míg az 1990-es években megjelent Híd-trilógia (1993: Virtuálfény, 1996: Idoru, 1999: A holnap tegnapja) hackerek, multinacionális cégek és mesterséges intelligenciák helyett a tömegmédiára és a celebkultuszra fókuszál, addig a Blue Ant-trilógia (2002: Trendvadász, 2007: Árnyvilág, 2010: Nyomtalanul) a 9/11 utáni politikai hangulatról, osztályok közötti határvonalakról, öntudatról, márkaépítésről és globalizációról szól. Ekkorra Gibsonnak már az írói stílusa is megváltozott: a tudományos-fantasztikus stíluselemek helyett a realista esztétika jellemző rá. Ezért sok cyberpunk gyökerű rajongója fejezi ki nemtetszését mindmáig, de Gibson mégis ennek köszönhetően nőtt ki a sci-fi zsáneréből és vált világhírű kortárs íróvá.
Gibson legutóbbi regénye 2020-ban jelent meg Mozgástér címmel, míg a Sprawl-trilógia kötetei új magyar fordítást kaptak 2021-ben.