Rendszeres angol nyelvtan [antikvár]

Az angol hangok kiejtésében a nyelv helyzete általában különbözik a magyar hangok kiejtésekor elfoglalt nyelvállástól. Hogy az angol hangokat helyesen ejtsük ki, nyelvünket kissé hátrább húzzuk és lejjebb tartjuk, az alsó állkapcsot kissé előbbre toljuk, az ajkakat (különösen az i és u hangok kiejtésében) kevésbé mozgatjuk, mint a megfelelő magyar hangok kimondásakor. Azonkívül az angolban a hangképző szervek, különösen a nyelv és ajkak, a hang teljes létrejöttéig nem maradnak meg egyetlen helyzetben feszülten és változatlanul, mint a magyarban. Ezért van az angol egyszínű hosszú magánhangzóknak kettőshangzó színe table: [teibl]; go: [gou]. A hangok, különösen a magánhangzók beszédszervi alakulásának az ismerete lényegesen megkönnyíti a helyes angol kiejtés elsajátítását. ennek könnyebbé, tudatosabbá tételére, a kiejtés írásban való megrögzítésére kiejtésjeleket szoktak használni. ezeknek a kiejtésjeleknek a gyakorlati értelme az, hogy tanulás alatt az emlékezet számára látható írott jelekkel segítenek megrögzíteni a hallott hangok megfelelő sorrendjét. az alább, ezen az egész nyelvtanon végig, valamint a középiskolák számára szerkesztett, továbbá az általános iskola számára készült nyelvkönyvekben használt kiejtésjelölési rendszer a Nemzetközi Hangtani Társaságnak (International Phonetic Association) ma általánosan elfogadott egyszerűbb jelzésrendszere. ezt a jelölési rendszert használja ma már a legtöbb angol-magyar szótár is.