A magyar irodalom története 1900-ig [antikvár]

NYELVÉBEN ÉL A NEMZET! Ez a szálló ige mély igazságot fejez ki. Minden nemzetnek legjellemzőbb tulajdona, legféltettebb kincse, legnagyobb büszkesége a nemzeti nyelv. S a nyelvvel oly szoros kapcsolatban vannak a népnek lelki tulajdonságai, művelődése mozzanatai, s különösen az irodalom fejlődése, hogy az irodalomtörténet bevezetésében méltán foglalhat helyet a nyelv eredetének és történetének vázlata. A magyar nyelvet régóta méltó figyelemben részesíti a tudomány. Nemcsak magunk vagyunk büszkék nyelvünkre, szépséget és gazdagságát külföldiek is sokszor magasztalták. Egy híres francia tudós, Reclus, így ír a magyarok nyelvéről: »A nyelv, amelyen beszélnek, nagyon hangzatos (musicale), igen gazdag a kifejezésekben, igen gazdag a formákban: harmonikus, de nem erőtlen, költői, de nem gyermekes, s az ember szinte sajnálja, hogy a kedves, becsületes, komoly s egy kissé mélabús nép, mely e nyelven beszél, annyira hátramaradt egy erősebb faj mögött.«