A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közleményei III/1-2. [antikvár]

Részlet: "TRENCSÉNYI-WALDAPFEL IMRE AZ IRODALMI NYELV ÉS FORMA KÉRDÉSEI SZTÁLIN NYELVTUDOMÁNYI MUNKÁINAK MEGVILÁGÍTÁSÁBAN Előadás a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály 1952' február 25-én tartott ülésén Még 1949-ben tettem kísérletet arra, hogy I. V. Sztálinnak a nyelvre, a nemzet négy fő ismérvére s a szocializmus kultúrájában szocialista tartalom — nemzeti forma dialektikus összefüggésére vonatkozó alapvető tanításaiból, valamint e tanításokat megvalósító néhány kiemelkedő szovjet költői alkotásból bizonyos következtetéseket vonjak le a költészetre általában. Akkor így összegeztem megfigyeléseimet : »Az irodalom tartalma nem lehet más, mint ami a népet, a haladó irodalom osztatlan közönségét, és az írókat, mint a nép küzdelmeinek közvetlen részeseit áthatja, s ez az eszme, a szocializmus eszméje, nem ismer nyelvhatárt, nemzetenként különböző célkitűzéseket. A forma viszont — kezdve a nemzeti nyelven — azoknak a kifejező eszközöknek az összessége, amelyekéi nemzetben, mint 'az emberek történelmileg kialakult tartós közösségében' történelmileg kialakultak. Az irodalmi forma jelenti a szavak egy-egy nyelvre jellemző asszociatív tartalmát, a szóképek és szólások felidéző erejét, a ritmikának az élő beszéd jellegzetes hanglejtéséből következő lehetőségeit, a nép emlékezetének egész sor hagyományát, amelyeket az anyanyelv — maga is történeti fejlődmény — őriz és tesz az anyanyelv meghittségével meghitté és behízelgővé.«1 Tisztában voltam vele — s bár tanulmányom annakidején csupán egy vidéki folyóirat szerény keretei között került nyilvánosságra, jóakaratú figyelmeztetésekben sem volt hiány ez irányban —, hogy fejtegetéseim ellentétben álltak Marr »új tanításával«; melyet éppen akkoriban a nyelvészek egy csoportja nálunk is egyedülálló tekintéllyel iparkodott felruházni. Ilyen előzmények magyarázzák valamennyire, hogy amikor mintegy félévvel később a Pravda hasábjain a szovjet nyelvtudományi vita megindult, s főleg, amikor e vita során a tudomány lángelméjének alkotó biztonságával a nagy Sztálin perdöntő állásfoglalása elhangzott, hovatovább időszerűnek éreztem, hogy szélesebbkörű nyilvánosság előtt is felvessem az irodalom nemzeti formájának a kérdéseit, továbbra is és most már a sztálini geniális meghatározások által biztosított nagyobb terminológiai határozottsággal hozva összefüggésbe a nemzeti formát az egy osztályhoz és a társadalmi fejlődés egyetlen szakaszához sem kötött nemzeti nyelvvel. Hiba volt azonban, 1 Sztálin és a költészet. Tiszatáj. 1949. 229—240. 1. és A Tiszatáj füzetei, 34. 1 I. Osztályközlemény III/l—2."