Agria 2016. tavasz [antikvár]

2016. TAVASZ AG^ Serfőző Simon Tőlük ragyog Nem a Nap, felcsavart lánggal kiakasztva az égre, nem a Hold, csillagok, nem azok, hanem a májusi virágok fákon, bokrokon, ők világítanak akkora fénnyel, pásztáznak nappal, éjjel, hogy szétlátok szerte ez égi, földi világon. Ök sugarazzák a fényt. Ők, a kigyulladt pipacsok, margaréták, búzavirágok. Ök fényszóróznak, a rózsák, tulipánok, hogy nincsenek árnyékok, homályt a távol pókhálós zugaiban se látni sehol. Mégis lüktet Kilökött szélekre az idő, s elöl szerettem volna járni. Akkor is: arcom gyöngyözzön, küszködjek szakadásig! A galádságok ugyanazok, a pihesenkik se gyengédebbek. Egyik fejsze mint a másik, orvul nekem esnek. Országnyi húsvágó deszkán darabolják szívverésem. Mégis: lüktet, ver tovább, a Napban vöröslik a vérem. Nem a villanyégők, neonok, reflektorok, hanem a lobogó jácintok, ibolyák, nárciszok, s mind a többiek: a bodzák, pitypangok, a fehéren, zölden, kéken, sárgán világítók, ők vetítik fénnyel tele a reggelt, nappalt, alkonyatot. Tőlük fénylenek az egek. A Nap is tőlük ragyog.