Bővebb ismertető
A huszadik század Amerikája, az Egyesült Államok, amilyennek ma ismerjük, mind anyagi, mind szellemi értelemben a századforduló évtizedeiben alakult ki. Az 1861-ben kitört, a néger rabszolgákat felszabadító négyéves polgárháború befejezése helyreállította a két ellenséges részre szakadt ország politikai egységét, és lehetővé tette, hogy a XIX. század utolsó évtizedeiben a nemzet gyors ütemben és maradéktalanul birtokába vegye, fejleszteni és hasznosítani kezdje szinte világrésznyi méretű területét. A Kuba fölötti hatalomért, Portoriko és a Fülöp-szigetek birtokáért folytatott rövid spanyol-amerikai háború (1898) pedig a század végére biztosította az Egyesült Államok imperialista nagyhatalmi vezető szerepét az egész nyugati féltekén.
E két háború közé eső évtizedek alatt betelepült a Nagy Tavak, a Mississippi és a Csendes-óceán közé eső óriási földterület. Elűzik, kiirtják vagy rezervációkba szorítják az őslakó indiánokat. Az egyre nyugatabbra nyomuló amerikaiak, akiknek számát az európai bevándorlók és az Egyesült Államok keleti partjairól kirajzó telepesek folytonosan növelik, civilizálják az óriási puszta területeket, feltörik a prérik szűz földjét, és irtják a távoli nyugat rengetegeit. Mind keskenyebbre zsugorodik a frontier, az isten háta mögötti lakatlan ősvadoni területsáv valahol a távoli nyugaton, ahol egykor csak a prémvadász járt vagy az aranyásó, meg helyenkint, elszórtan a magának kunyhót ácsoló, a semmiből kezdetleges tanyagazdaságot teremtő őstelepülő, a pionír tanyázott. A század végére eltűnik a frontier utolsó maradványa is. A szórványosan betelepült területek életritmusa meggyorsul, amint a transzkontinentális vasútvonalak összekapcsolják a két óceán partvidékét. De amíg Európában a vasút, a XIX. század új találmánya régi városokat köt össze, addig az Egyesült Államok túlnyomó részén előbb van vasút, és csak azután keletkezik a település.