Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:BODNÁR ZSIGMOND. 1839-1907.Bodnár Zsigmond 1907. aug. 24-én meghalt. Vele napjaink tudományos életének egyik legérdekesebb alakja szállott sírba. Elmúlása hírére önkéntelenül eszembe jut az a ködös novemberi reggel, mikor először láttam ezt a fanatikus prófétát az egyetemen. Mert próféta volt ő a maga hite szerint. Lelke telve volt izzó szenvedélylyel, melylyel a maga vélt igazát rá akarta tuszkolni a sötét tudatlanságban tévelygő többi emberre. Lángoló gyűlölet, mely a meg nem értés, a kigúnyolás nyomán éledt lelkében, vezette őt azok ellen a buta realisták ellen küzdelemre, a kik a törvény igazát sehogysem akarták elismerni. Azon a novemberi reggelen csak puszta unalomból nyitottam be Bodnár Zsigmond előadó-termébe. Kíváncsi voltam rá. Akkor éppen Eötvösről, a regényíróról, beszélt. De csakhamar elkezdte magyarázni a törvényt, mely egyedül fejti meg szellemi világunk eseményeinek haladását. Szemében a fanatikus meggyőződés szikrázott, hangja erős bizonyossággal csengett, arczán látszott, hogy ez az ember nem annyira tanárnak, mint inkább -diktátornak termett, a ki véleményéről nem meggyőzni, igazát nem bebizonyítani akarja, hanem meghódolásra kényszerít azért, mert ő mondotta azt és nem más. Pedig az ilyen természet szerencsétlen a tudomány terén (...) Bodnár Zsigmond előadásán is alig volt jelen huszonöt ember. Ezeknek egy része lázas igyekezettel jegyezte a Mester szavait, más része pedig össze-összenevetett, mikor az antisemitismust, az erkölcsi érzés lazulását és más mindenfélét magyarázott Bodnár a törvény segítségével. Voltak hívő tanítványai is. A mindent érteni akaró, szűk látókörű ifjúság között nem egyet babonázott meg heves fanatizmusa. Ezek követőivé szegődtek egy időre, hogy aztán, értelmi képességük növekedtével, nevetve forduljanak el tőle és úgy tekintsék azt a kort, mikor hívei voltak a Bodnár-féle erkölcsi törvénynek, mint az érett emberkorban szoktak visszaemlékezni a családi tűzhely melegénél az első diákszerelem bohókás idejére.