Bővebb ismertető
A főváros hatvanesztendős könyvtára már alapításakor fontos kulturális feladatokat vállalt. Szabó Ervin egyenesen a művelődés egyik legfontosabb mércéjének tekintette - a nyugati országok állapotát figyelembevéve -, hogy Budapest nyilvános könyvtára hány kötettel rendelkezhet, milyen olvasórétegre számíthat és mekkora szellemi sugárzóerőt mondhat magáénak. Azóta - elsősorban a felszabadulás után - az alapító s névadó politikus, társadalomtudós és könyvtáros Szabó Ervinnek nemcsak tervei, hanem a korabeli cikkekben meg nem fogalmazott álmai is valóra váltak.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nemcsak beiratkozott olvasók többszázezres aktív táborára támaszkodik és a kerületi könyvtárak sűrű hálózatán keresztül az emberiség kultúrájának legjava termékét áramoltatja, hanem egyszersmind szellemi műhely is. E műhelyben tudományos művek, monográfiák, bibliográfiák születnek, amelyek szintúgy kutlurális kapcsolatot jelentenek az irodalmat, tudományt szerető, olvasni vágyó nagyközönség s az irodalmat alkotó írók, vagy a kutató és értékelő tudósgárda között. A könyvtárnak éppen ezért a nagyközönség "életes", élettel kapcsolatos természetes igényeit kell összehangolnia az írók művészi színvonalával és a kutatók tudományos mércéjével.
E jubileumi évben indítja meg a könyvtár legfontosabb kiadványsorozatát, a hétkötetes Budapest története bibliográfiáját, mely vállalkozás szinte egyedülálló a világ fővárosai historikus feldolgozásában, méreteiben pedig - százezer címszó - messze túlhaladja valamennyit. Tíz esztendő gyűjtőmunkája kerül ezzel nyilvánosságra s válik minden kutató, érdeklődő, valamint budapesti patrióta közös kincsévé.
Író, irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár. Budapesten született 1901-ben. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, majd a bölcsészkaron szerzett magyar-német-angol szakos tanári diplomát.
1928-tól a Széchenyi István Felsőkereskedelmi Fiúiskolában tanított. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották. 1937-ben a szegedi egyetem habilitált magántanára lett. A Nyugat, a Magyar Csillag, az Ezüstkor, a Magyar Nemzet és az Új Idők alkotói körébe tartozott. 1943-ban munkaszolgálatra vitték Fertőrákosra, majd Balfra. Embertelen körülmények között halt meg Balfon, 1945-ben, jeltelen tömegsírba temették.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
A királyné nyaklánca (1957), Száz vers (1957), Utas és holdvilág (1959), Magyar irodalom történet (1959), A varázsló eltöri pálcáját (1961), A világirodalom története (1962), A Pendragon legenda (1962), Szerelem a palackban (1963), VII. Olivér (1966), Gondolatok a könyvtárban (1971), Naplójegyzetek 1914-1939 (2001), Hétköznapok és csodák (Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák - I. kötet Világirodalom, 2002), Mindig lesznek sárkányok (Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák II. kötet - Magyar irodalom, 2002), A kétarcú hallgatás (Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák III. kötet Vegyes tárgyú írások, 2002), Budapesti kalauz marslakók számára (2005), A Harmadik Torony (2007), A Martian's Guide to Budapest - Len Rix fordítása (2015)
Díjai
Baumgarten-díj (1935, 1937)