Mit olvassunk? [antikvár]

A magyar közönség álmélkodva figyeli a skandináv irodalmak gazdagságát. Színpadjainkon sokszor megcsodálták Ibsen, Björnson és Strindberg drámáit, a regényírók közül pedig Pontoppidan, Kinck, Undset, Hamsun, Gjellerup rengeteg olvasóra hatott. Szinte önként felmerül a kérdés, honnan ered ez a páratlan zseni-bőség. Ha az északi kultúrtörténelembe belemerülünk, rögtön megkapjuk kérdésünkre a választ: a skandináv irodalom már jó tíz évszázada a Sagák tökéletes elbeszéléseivel dicsekedhetik. Amikor nálunk még nyoma sincs a világias szinezetű műprózának, odafönt a középkori olasz novellák világos szerkezetével vetekedő rege virágzik. Mintha a vikingek földjén a tengerből és a sziklákból, a lápokból és a felhőkből áradna az a különös valami, amit mi északi lelkiségnek hívunk. Ezen színeződik át a kontinenshódító kalandvágy és a csillapíthatatlan fényszomjúság. A sötét és hideg környezetből úgy vonzza az északi embert, mint pillét a gyertya lángja. Ibsen egyhelyütt ki is fejezi ezt Brandesnek írt levelében: "Nekem nagy távlat kell, hogy az otthoni dolgokról írhassanak." Észak Shakespeare-ja huszonhét évig Olaszországban és Németországban élt. Önkéntes számkivetése elején írta meg két drámai költeményét, a Brandot és a Peer Gyntöt. Társadalmi színművei is túnyomórészt déli égtájak alatt keletkeztek. Érdekes, hogy Sigrid Undset a második világháborúban elpusztult montecassinói zárdában alkotta meg monumentális regényét, a Kristin Lavransdattert. De tovább folytathatnók a sort: Andreas Haukland a bajor erdőkben álmodta meg havas tájait és Észak változatos állatvilágát. Knut Hamsun Dosztojevszkij nyomdokaink még a Kaukázusban is elvetődött, Hans E. Kinck Rómából küldte haza gazdag drámáit, verseit, regényeit és tanulmányait, Martin Andersen Nexő bekóborolta Itáliát és Spanyolországot, Strindberg Párisban vitatkozott Jonas Lie-vel a nőkérdésről, Verner von Heidenstam verseiben Kis-Ázsia délibábjai ragyogtak s Erik Axel Karlfeldt legutolsó verse is egy feledhetetlen umbriai élményből zeng. De, hogy hagyhatnók ki ebből a sorból Johannes V. Jensent, aki Kínából küldte haza exotikus novellasorozatát, vagy Dan Anderssont, az Amerikába szakadt favágót, sőt Laurids Bruunt, Holland-India vándorát. A legmaibbak ugyancsak ennek az elsóvárgásnak megszállottjai. Hadd idézzük itt példakép Hans Hartvig Seedorff Pedersent, akinek Sanghaiban készült "Leprás" című költeménye a világirodalom tündökletes lírai remeke.