Parnasszus 1997. március [antikvár]

m SZINESCERUZA-RAJZOK Mostanság sz'mesceruzákkal próbálom, mit s hogyan írjak. A ce-ruzázás: a játék emléke s jelene. Bécsi ceruzakészletem - 12 egyszerű szín - koala az ábra, hát ez az ábra, és még ennél is több, a Koala Kártyabajnokságban, melyet „A Lány és a Minyu(tti)" 25. éve játszik, az egyik klub Athos/Colours, szintén szinesceruzás-doboz, rajta festett medve és madár, s az „urs" szó is, medve, benne a névben. De ezeket a ceruzákat nem fogom elírni-rajzolni, ugyan, az a doboz: „egy élő lény". Mármost meg is érkeztünk. Erről van szó. A játék az, hogy akár egy szinesceruzás doboz is egy lény, egy élő, egy valaki-valami. A játék nem szétszórtás, a játék (olykor) rendszer. Első medvémmel, a Bubus úrral semmiféle rendszert nem éltem, ő csak úgy „volt". Mégsem mondhatom, hogy ez volt a legszebb medvés élmény. Nem tudom, hány száz medvém van - persze, anyagi értéke egynek sincs annyi, mint a divatos „old" Teddyknek egyetlen kirakat sarkában Bécsben vagy Chicagóban, de másféle értékük annál nagyobb: nem csupán azért, mert ostromban három emelet romjai alól kapartuk elő őket, nemcsak úgy, hogy könyvekben „híresek", mint bajnokok, helyezettek, dédelgetettek, mint angol labdarúgóedzők (bizony, a gombfocikönyvekben, meg lehet nézni), hanem mert rendszerbe állítódtak. Ez most kicsit JÁTÉKELMÉLET-KEZDEMÉNY, kicsit emlékezés, valamelyest a figyelem felhívása VALAMI lÁTSZÓlAG CSEKÉLYRE, amely azonban csak akkor az (csekély), ha kevés figyelemmel nézzük, vagy ha csupán egy fűszálat tekintünk - egyetlen mackót, verebet, zöldikét, gombfocicsatárt, kártyaeredményt -, ha a ceruzarajz mindössze egyetlen árnyat alakít, egy szál oszlopot, magány-cövekét a kék ég tövén, a tenger partján de ha sok-sok szálat firkantunk, vagy ha felületet tekintünk (épp a fe-^ lületesség ellentéte itt), látjuk, a gyermeki játék igen komoly S Í!l v\ Cl