PoLíSz 2011. november [antikvár]

PoLíSz Szentmihályi Szabó Péter Isten versei (versrészek a ciklusból) 1 Diktálhat Isten bármit is? Diktálhat Isten verset? Mondhatja ember, ő csak leírta, amit Isten szerzett? Kell-e bármit is sugallni annak, aki az út, igazság, élet? Szólhat-e dal annak szájából, aki végtelen ének és ítélet? Miért íratna Isten verset? Ő maga a legfelsőbb poézis, teremtménye az egész világ, parányi porszem vagyok én is. Istennek hangja van, hatalmas, villámló, mennydörgő, világrengető, akkor is szól, ha éppen hallgat, miért diktálna verset éppen O? Csak én hiszem, hogy O szól általam, aki akarja, nekem higgye el, hogy az én szegény, árva versemben a Mindenség Ura magyarul énekel. 74. 11. Mindig szórakoztat, ha „ősrobbanásról" szólnak amúgy jó szándékú tudósok is, szerintük egy gombostű hegyében elfért a Mindenség - sok ember hisz hasonlókban, s én nem haragszom, egy jó elmélet sok elmét leköt, de senki sem meri megkérdezni tőlük, mi volt az ősrobbanás előtt? Én voltam, vagyok, leszek, anyag és szellem, lélek, akarat, számomra nincsen lehetetlen, bennem minden változik, s marad. Táncában mikro- s makrokozmosz engem utánoz - Mesterét, miattam nő ki évenként a fű, miattam ég a tűz és kék az ég. Minden titokban rejlik új titok, zeneszerző és karmester vagyok, egy ablakot bezárok, egy ajtót megnyitok, milliárd csillag kihuny és felragyog. Úgy is megértelek, ha nem beszélsz. Ha engem képviselsz, mindig imádkozol, előttem nincsen rejtve gondolat, legyen szülője menny avagy pokol. Jólesik, hogy nem kérsz semmit sem magadnak, hiszen tudod, a tenyerembe írtalak, hazádért esdekelsz, ez is helyénvaló, és minden emberért, aki most sem szabad. Talán nem is lesz szabad sosem, ha igazságomat fel nem ismeri -rabként, tudatlanul hal meg, és azt képzeli, jobb is így neki. 2