Somogy 2002. július-augusztus [antikvár]

Részlet:A játék: nem 'talán'. Nem kísérlet. A játék bizonyosság. Ahogy Zelk Zoltán írja: a kártya végletes szabály. A költészet pedig - kényszerű, igazmondás, miközben a Föld... hát, az döcög így-úgy, néha kisiklik. A játék: nos, jó, hogy van. Rend, amelyet jó betartani. És nincs-e benne a Tornák Rendszerében maga a legnagyobb remény? Hogy amikor kijelölöm a Jubileumi Torna (a Majdani Második Különtorna) utolsó fordulóját: '1982. február 2., Medve Nap', holtbizonyosan bízni látszom benne, hogy azt a napot - megérem?" (Valamivel több) Dolgozatomat a játék jelentőségéről szóló Tandori-idézettel kezdtem. Nem véletlenül, és két okból is. Tandori szinte minden művének egyik központi témája a játék - sokszor a vérre menő, halálos játék erről a későbbiekben még részletesen szólok. Másrészt a játék a kulcsa Tandori páratlan termékenységének is. Számára minden könyv kihívás, verseny a valósággal és a nyelvvel. Az élet, akár egy veréb következő mozdulata, kiszámíthatatlan. Ezért írni kell - ha már valaki író. Különben is az írásban az egyik meghatározó a teljesítményjelleg, a küzdelem. Ismerem a lekötöttség fura gyönyörét, a kitűzött penzumok kényszere elmámorít. Folyvást 'teljesítettem' - még két sort és még ötöt, tízet egy-egy nap az adagomon túl, és még egy mondatot a lap aljáig, és még egy újabb lapot..."- vallotta egyik interjújában.' És aki elolvassa Tandori könyveit, folyamatában tekintve a műveket, megérti, miért ez a sietős tempó."