Távolról a Mostba [antikvár]

Nehéz nekem a valamikor magam fogalmazta kérdésekre adott mai válaszokat megítélni (Ifjú szívekben élek? 1969). Részben azért, mert koromnál fogva a mai közéletet, még az irodalmi életet is csak a média (újságok, rádió, TV) útján ismerem, azt is csak módjával. Annyit azonban most is látok, hogy Ady, halálának 50 éves ünnepe, 1969 óta nagyon is háttérbe szorult a köztudatban. Igaz, előbbi, fent említett gyűjteményünk időben még közelebb álltak Adyhoz, és bár nem ismerhették az Ady-kutatás újabb eredményeit, pl. teljes publicisztikáját, viszont többségük még emlékezhetett arra a szenzációra, melyet Ady fellépése és a Nyugat jelentett. Nehéz másrészt azért, mert elfogult vagyok, mivel én gyűjtöttem és szerkesztettem Ady publicisztikájának legtöbb kötetét, és azért hatott rám olyan elemi erővel, mert olyan korban éltem, melyben a fasizmus és a kommunizmus, hozzátehetném még a Horthy rendszert is, nyomása nehezedett rám, és Adyban találtam meg a túléléshez szükséges erőt. Nem mondom, hogy a mai nemzedék könnyen él, de a ránehezedő nyomás már nem az életét fenyegeti, mint az én generációimét. Viszont az általános gyűlölködés miatt az ifjúság emberi tartása ma is veszélyben van, és ha elhanyagolja Adyt és általában a nagy irodalmat, nem tud többé megkapaszkodni azok erkölcsi tanításában. Pedig a fiatal és közép-generációnak nem olyan fontos az irodalom, mint nekünk volt Trianon után és a kétféle embertelen izmus nyomása alatt vigasztalásul.