Új francia költők [antikvár]

Az ELSŐ látnok, a költők királya, valóságos isten, - írja Baudelaire-ról az önmagára és költészete hivatására eszmélő Rimbaud a híres „Lettre du voyant"-ban 1871-ben. A romantikusok, Lamartine, Hugó: a maguk módján látnoki vagy - Komjáthy Jenő jellemző szavával - „látó" lelkek ők is, csakhogy „sans trop bien s'en rendre compte": látnokok, látók ösztönösen, ráhibázva, szinte véletlenül, nem pedig tudatosan és szántszándékkal; Rimbaud ifjú láza hevében, bizarrul, fűtött mozdonyokhoz hasonlítja őket, akiket az igazi cél felé csak ritkán lendít a megtalált sín. „J'ai résolu de vous donner une heure de littérature nouvelle": ezzel a mondattal kezdődik a „látnoki levél", - lecke az új irodalomról s a líra új módszeréről: arról az irodalomról, arról a módszerről, amelynek első nagy prófétája Baudelaire, s amely nem jelent kevesebbet, mint költő és valóság viszonyának lényeges megváltozását, az irodalom céljának, föladatának, szerepének alapvető újrafogalmazását: új magatartását, új szemléletet, új eszményeket, új stílust. S egy a ma távlatából már meglehetősen egységesnek ható korszakot: „A romlás virágai"-tól Venaine-en, Mallarmé-n, a szimbolizmuson át Valéry-ig s a szűrrealizmusig; mintegy háromnegyed századát a francia - és az európai - lírának, s egyáltalán szellemtörténetnek: irodalomnak, képzőművészetnek, bölcseletnek, esztétikának; folyamatot, melynek forrásai, kezdetei Edgar Poe-hoz, a német romantikához s a német romantikával rokon Gérard de Nerval-hoz vezetnek; folyamatot, melynek bomlási tünetei a dadaizmus, kubizmus, szűrrealizmus kísérletei; folyamatot végül, melynek hullámai még napjainkban is erősen föl-fölvetődnek azokban a vitákban, amelyek a költészet célja, hivatása, funkciója és az értékek rendjében elfoglalt helye körül folynak, - hogy tudniillik a költészet s általában a művészet lényege szerint "connaissance"-e vagy nem, célját önmagában hordja-e vagy önmagán kívül: akár a közösség szolgálatában, akár az egyéni lélek valaminő aszkétikus-kontemplatív tökéletesítésében; mintha a líráért egyszerre vetekednének bölcselet, lélektan, szociológia, politika s nem utolsó sorban esztétika.