Tölgyfa-testvér

A szlovák népköltészet dalai, balladái, gyermekdalai, mondókái, népi imádságai, ráolvasásai, közmondásai, találós kérdései, aratódalai és szerelmi énekei a magyar népi kultúra szomszédságában keletkeztek. Sok szlovák népballadának vannak magyar rokonai (előzményei, megfelelői), a népdalok esetében a hatás kölcsönös; Bartók szerint a magyar népzene, tehát dallamvilágunk sokat köszönhet a szlovákságnak. A török hódoltság kora sok közös történelmi emlékeket, fájdalmakat, veszteség-érzést hívott elő mindkét népben; a szomszédság, az egymás mellett élés, vagy keveredés megjelenik népköltészetben is. Sokszor tételesen, máskor meg a rokon képekben, szemléletben, dallamokban. Nemcsak azokra a ritka kétnyelvű (makaróni) versekre gondolok, amelyekből e könyv is ad kóstolót, de témaváltozatokra, egy-egy motívum vándorlás ára is, vagy európai elemek megjelenésére mindkét kultúrában. Ezek után kétszeresen is meglepő, másrészt viszont érthető is, hogy ez idáig nem jelent meg magyarul olyan gyűjtemény, amely a szlovák népköltést a maga sokféleségében képviselte volna. A népköltészet a maga egyszerű mélységeivel mindig időszerű, de nem mindig népszerű, divatos. Fordítóként adósságunkat törlesztve arra törekedtem, hogy a formák gazdagságán túl a tartalmi sokszínűséget is képviselje ez az antológia. Tehát nemcsak a hangzás egyszerűségét, hanem a bonyolultságot, sőt homályosságot vagy díszítettséget is, a szépség, a szentség mellett a nyersességet, pajzánságot; mutassa a gyengédséget, hamvasságot, de az erőt vagy erőszakot is. Fordítás közben újra olvastam, tanulmányoztam a magyar népköltészetet is, állandó segítője, ösztönzője volt az átültetés (meg-megakadó) szakaszainak; átköltéseim népköltészetünknek köszönhetik, ha a magyarításom találó, eleven, és gyarlóságaimnak, ha nem sikerült az eredetivel egyezően szép és természetes megoldást találnom.