A magyarság antik hagyományai [antikvár]

Részlet: Az északkelet felől érkező magyarok a mai Erdély és Dunántúl területén romokat találtak: templomok és istenszobrok, bazilikák, fürdők, amfiteátrumok, erődpaloták maradványait. Egyesek a honfoglalók közül bizonyosan ráismertek annak a népnek épületeire, amelyikkel hol háborús, hol szövetséges viszonyban állottak, mióta az Azovi-tenger partján laktak és onnan nyugatra húzódtak. Az épületek arra a népre emlékeztettek, amelyet az arabok «rumi»-nak neveztek. És valóban, Bizánc kelet felé Rómát jelentette, annál inkább, mert a továbbélő Rómának vallotta önmagát mindenki előtt. A magyarok különösen a Dunántúlon találkoztak sok emlékkel, mivel Erdélyt a rómaiak még Krisztus után 271-ben kiürítették. A Dunántúl sem volt többé az, ami a római időkben, amikor nagy, polgári jellegű városok virágzottak rajta, mint Szombathely (Savaria), Sopron (Scarabantia), Pécs (Sopianae), Szávaszentdemeter-Mitrovica (Sirmium), a birodalom északkeleti negyedének fővárosa, vagy pedig a mai Óbuda helyén, Aquincum, a nagy katonaváros. A rómaiak a mocsarakat lecsapolták, a Balaton vízállását szabályozták, partjain villákat építettek, a földeket fölmérték. A hegyeken szőlő termett, a kertekben nemes gyümölcs...