Bővebb ismertető
''...Ez a furulyaiskola 1965-ben készült, a magyar zeneoktatási módszer (Kodály-módszer) irányelvei alapján. Időállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több évtizede nagy szeretettel használják a különböző hangszereken játszó furulyások és fúvósok egyaránt...'' (Béres János)
Béres János 1930-ban született Gagybátorban, ahol máig élő hagyomány a népművészet. Szüleitől tanulta a népdalokat, népmeséket, a néptáncot és a kézművességet, s már gyermekkorában megtanult játszani maga készítette hangszerén, a furulyán. 1951-ben lett hivatásos művész: a Magyar Állami Népi Együttes tagjaként előbb táncosként, majd furulyaszólistaként működött. 1960-ban Béres Kamaraegyüttes néven népi zenekart alapított, amellyel itthon és külföldön számtalan koncertet adott és rádió-, illetve televíziófelvételt készített.
A zenetanári pálya választásához a döntő indítékot Kodály Zoltánnal való találkozása adta 1951-ben, akivel mindvégig szoros kapcsolatot tartott. 1952-ben Béres János indította el a hazai furulyaoktatást, elkészítette a hangszereket (Béres-furulya) és a tantervet. A furulyaoktatáshoz 12 tankönyvet írt; közülük a háromkötetes Furulyaiskola 1965 óta több százezer példányban kelt el. 1975-ben megalapította az ország első népi hangszeres zeneiskoláját, az Óbudai Népzenei Iskolát. Művészi és pedagógiai munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2001), Eötvös József-díjjal (2010) és Kossuth-díjjal (2014).
Béres János (Gagybátor, 1930. március 28. – ) Kossuth-díjas furulyaművész, zenepedagógus, „A magyar kultúra lovagja”
Gyermekéveit olyan közösségben töltötte, ahol máig élő hagyomány a népművészet. Közvetlenül szüleitől tanulta a népdalokat, népmeséket, néptáncot és a kézművességet, így a család és a környezete egy egész életre szóló ihletést adott számára. Már gyermekkorában megtanult játszani a saját készítette hangszerén, a furulyán, amellyel 1948-ban megnyerte a négyfordulós „Centenáriumi Országos zenei versenyt”, 1953-ban pedig a „Bukaresti Világ Ifjúsági Találkozó” népzenei versenyén nyert első díjat.
1951-ben lett hivatásos művész, előbb mint táncos, majd furulyával szólista a Magyar Állami Népi Együttesben, ezzel egy időben a Magyar Rádió és Televízió, valamint az Országos Filharmónia is foglalkoztatta.
1960-ban népi-kamarazenekart alapított, amely a mai napig működik. Számtalan felvétel készült vele a Magyar Rádióban és a Televízióban. A „Béres Kamarazenekar” volt kísérője a Magyar Televízió „Röpülj Páva” versenyének és az Országos Filharmónia hangverseny sorozatainak. Mind a hazai mind a külföldi hangversenyeken szenzációként hatott, hogy a különböző létszámú és összetételű zenekarokat karmester nélkül vezette furulyával.
Megközelítőleg 5-6000 alkalommal lépett színpadra furulyával elsősorban itthon, de hangversenyezett Európa majdnem mindegyik országában, ezenkívül Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, Törökországban és az Amerikai Egyesült Államokban. A felsorolt országok mindegyikében volt rádió és televízió felvétele is.
A zenetanári pálya választásához döntő indítékot adott Kodály Zoltánnal való találkozása 1951-ben, akivel mindvégig szoros kapcsolatot tartott. 1952-től tanár, ő indította el a magyarországi furulyaoktatást. Elkészítette a hangszereket (Béres furulya), tanterveket. A furulya oktatáshoz 12 tankönyvet írt, amelyből a három kötetes Furulyaiskolája 1965 óta több százezer példányban megjelent, valamint más nyelvekre is lefordították.
1975-ben megalapította az ország első népi hangszeres zeneiskoláját, az Óbudai Népzenei Iskolát.