Bővebb ismertető
Az itt következő írások a zene életviszonyait világítják meg különböző időszakokban. Környezetrajz, háttér, színes statisztéria, ha úgy tetszik, - voltaképp több annál: anyaga annak a ma még alig látható tudományágnak, mélyet úgy nevezhetnénk, hogy zenei művelődéstörténet. Válogathattunk volna belőle százszor ennyit; gyűjteményünk mindig teljes lenne és mindig csonka lenne, mint ahogyan az a szerves élet bármelyik tagja, mélyet kiemelnek eredeti összefüggéséből.
Mit tudunk meg belőle? Azt, amit maga a zene is tanít; hogy művészet és műalkotás, sajátos belső törvényei ellenére, millió gyökérszállal fogózik hétköznapi talajába és környezetébe, - abból emelkedik ki, mint diadalmas lombkorona, hogy értelmet adjon egész nemzedékek életének. A régi ember sorsához, elődeink világához sokkal több közünk van, mint általában hisszük; az ő tegnapjukat folytatjuk a mában és a holnapban, akkor is, ha ellentmondunk neki. Kell-e, hogy mindezt tudjuk is? Az embert az teszi szellemi lénnyé, hogy tájékozódik az időben: hogy emlékszik a tegnapra és sejti a holnapot.
Abban a tegnapban persze sok minden együtt gomolyog, amit csak az utókor tud különválasztani. A remekmű mellett ott a napi divat, a külsőség, a furcsaság. A nagy művészt és művét épp az különbözteti meg környezetétől, hogy az esetlegesből törvényt formál; hogy minden külsőségen keresztül, vagy néha mindattól elszakadva, kimond valamit magáról s nemzedékéről, ami független a pillanattól és véletlentől, ami változatlan és elemi igazság. A nagy mű mögött azonban ott húzódik a kisebbek hegylánca s az egyéni sors, a társadalmi háttér, a származás és a környezet adottságai láthatóan és láthatatlanul beleszólnak a remekmű sorsába is.