Talált kincs I-II. [antikvár]

eloszo Egy eszményi antológia mindig közös alkotás. Jelen esetben a német (osztrák, svájci, kelet- és nyugatnémet) költők és mxigyar fordítók több évszázados alkotásairól van szó. így tehát a közös jelző a mi esetünkben kettős értelmet nyert, mintegy jelezve egyrészt, hogy (eredeti) alkotások, másrészt, hogy (fordítói) újraalkotások szemelvényes gyűjteményéről van szó. A magyar költészetet a Halotti Beszédtől (ettől a gondolatritmusokra épített szabad verstől) szokás számítani, amely 1200 körül keletkezett. Viszont a németek első verses szövegét: a Hildebrand-éneket már 800 körül megírták. így az írott költészet (amely antológiánk anyagát alkotja) négyszáz évvel kiszélesedett a magyarhoz viszonyítva. Azonban nemcsak időben, de térben is igen nagy méretű ez a költészet, hiszen négy olyan országnak a versterméséből állt össze, amelynek külön-külön is szép és gazdag irodalmi hagyományai vannak. (Azt már természetesen nem vállalhattuk terjedelmi okokból sem, hogy a különböző országokban élő német kisebbségek költészetével is foglalkozzunk. De ezt jelen esetben nem is tekinthetjük feladatunknak.) Ami mármost a két költészet (az eredeti: német és a fordító: magyar) közötti találkozási felületet jelenti, az is igen kiterjedt térben és időben, hiszen a német az egyedüli olyan nyugat-európai irodalom, amely közvetlen és