Leíró magyar nyelvtan II. [antikvár]

A SZÓJELFÜTÉSTM TÍEGYA» FOGALUIA ÉS HirLYE A SZÓKÉS2[LEa?TANBAJ!í A nyelv, — a gondolkodás, a gondolatok kifejezésének és közlésének eszköze társadalmi jelenség, össznépi jellegű és szerepű elemek, jelek és szerkezetes egységek artikulált emberi hangokkal megvalósuló rendszerhálózata, E nyelvi rendszer tagolt egész, strukturált, illetve struktúrával rendelkező viazonyhor-dozó valóság, amelynek objektivitását, állandóságát, állapotsse-rüségét a társadalmi tudat sajátos szerkezete biztosítja, de egyúttal ez teremti meg az egymás mellett élő törvényszerű ój?-nyalati eltérések utján a nyelvalakulás, fejlődés, változás lehetőségét is. Ez objektív rendszer tényeinek és jelenségeinek értékét, szerepét és a rendszer egészében elfoglalt helyét csak a nyelv egyes elemeinek, jeleinek, jelszeru és jelszerutlen kap-csolateiinak, jelkategóriáinak és szei'kezetes egységeinek elemzésével világíthatjuk iaeg. A nyelv társadalmi jellegű rendszerhálózatának anyagából alakul ki a társadalmat alkotó egyének tudatában az esetleges egyéni tényekkel és jelenségekkel kiegészült nyelvi rsnd- szer. Ez az egg^jai nyelvi rendszer ]többezörösan fuggv^ye a tár-(^^almj.nak,j ö_feársa^alrai nyelvi rendszer viszont lényegileg füg-"getíeiTaVegyétiitőly — minthogy az egyéni nyelvi rendszer csak kivéletesen és koi-látozott mértékben tart.'sű.mazhat a társadaliai" ból hiányzó tényeket, a társadalmiban azonban neiücsafc lehetnek az egyéni nyelvi rendszerből hiányzó tények, hanem szinte fölösen vannak» társadalmi nyelvi rendszer törvénysze^u8égel^ határozzák meg tehát az egyéni nyelv egyes beszédaktusainak lefolyé- - 5 -