Sugárzó környezetünk [antikvár]

E hasznos kis kötet olvasói közül többen talán furcsállják, hogy egy nyelvész ír eléje ajánlást. Véleményem szerint nincs ebben semmi különös. Ez a kiadvány arról szól, hogy életünk minden szakaszában különféle sugárzásoknak vagyunk kitéve, de ezektől általában nem kell félnünk, sőt éppen e sugárzások megléte a természetes. Óvatosságra és megfelelő sugárvédelemre azonban szükség van, mert bizonyos mennyiségen felüli sugárzás esetenként már ártalmas lehet, ezért aztán igyekeznünk kell a sugárzások mértékét - mint a könyvecske szerzője írja - "a legkisebb ésszerűen elérhető mértéken tartani".No és a nyelvész? Vajon nem teljesen hasonló módon jár el? Dehogynem! Tisztában van azzal, hogy a nyelv folytonosan változik, s azt is tudja, hogy az új nyelvi eszközök, jelenségek között a hasznosak és előremutatók mellett olyanok is találhatók, amelyek használati értéke legalábbis kétes, ám amelyeknek mégis van helyük a nap alatt, mivel még nem lehet tudni, hogy segítik, könnyítik-e az emberi kommunikációt vagy sem. Egy bizonyos ponton túl azonban a szakember már tud dönteni, már látja, hogy ez vagy az a nyelvi jelenség nem javára van a nyelvhasználatnak, hanem inkább kárára. Ilyenkor közbelép a nyelvművelő. Nem nyelvi törvényt követelve, mert az semmire sem volna jó, hanem jó szóval, felvilágosítással, igyekezvén meggyőzni a nyelv használóit ennek vagy annak a nyelvi formának a hátrányos voltáról. Azaz: ott sugárvédelem, itt nyelvvédelem. Kell itt még magyarázni a két, látszólag gyökeresen elétrő tevékenység közti összefüggést?