Szövegmondat-összetevők lehetséges lineáris elrendezéseinek elemzéséhez [antikvár]

Előszó szikszainé Nagy Irma Az Officina Textologica című sorozatnak ez a kötete a periodika I. számában meghatározott kutatási programhoz, illetve — a megadott szerkesztési elveket követve — a periodika hasonló címmel megjelent 3. kötetéhez kapcsolódik mint diszkusszió, azaz vitát kezdeményez a szövegmondat-összevetök lehetséges lineáris elrendezésének elemzése témában az 1999-ben megjelent dolgozatokról. A 3. kötetben a linearitás kérdésköréhez kapcsolódó feladatok „játékos" módon tették próbára tanárok és diákok nyelvi/szövegtani kompetenciáját. A kérdés az volt, hogy a változatlan kontextusban a változó szórendű/tagmondatrendű/mondatrendű mondatvariánsok közül melyek a legelfogadhatóbbak, azaz a szövegbe beszerkesztettséget mutatók, és melyek a legelfogadhatatlanabbak, vagyis a szövegbe építettséget nem mutatók. Az utószóban a dolgozatokból levont következtetéseim a következők voltak: a szöveg elemeinek lineáris elrendezése szituáció- és kontextusfüggö, vagyis a közvetlen szövegelözmény és -folytatás függvénye; az elemzésekben igazolódott: a szórend, az aktuális mondattagolás és a szupraszegmentális eszközhasználat szerves összefüggése. Ugyanakkor számos kérdés nyitva, megválaszolatlanul maradt. Ezért a 6. kötet ezt a témakört vitára bocsátva szerves folytatása a 3.-nak. A 6. kötetként most megjelenő kiadványban az első értekezés tudománytörténeti áttekintés, három tanulmány elméleti, általánosítható következtetések levonása után újból a 3. kötet elemzett szövegéből, Áprily A hiúz című novellájából veszi elemzendő-bizonyító anyagát, kettő pedig csak távolról kapcsolódik az Áprily-szöveghez, mivel tisztán elméleti megközelítés. Tolcsvai Nagy Gábor Vázlat a mondat és szórend funkcionális viszonyáról folyó magyar nyelvészeti kutatásokról című tanulmányában abból indul ki, hogy a szaktudományban egyetértés mutatkozik abban, hogy „a szórend nem egyszerűen sorrendiség kérdése" (11), mert „az elemek mondatbeli sorrendje: szerkezetijellemző, e szerkezeti jellemzőnek funkcionális (jelentésbeli) szerepe van, e szerkezeti jellemzőnek tágabb, szövegtani vonatkozásai vannak" (11). Ezekre a megállapításokra alapozva megközelítése kettős: mondattani és szövegtani. Ezt követően a szerző a szórend szerkezeti, ezenkívül funkcionális leírásának, azaz az aktuális mondattagolásnak vagy más néven a funkcionális mondatperspektívának a XX. századi magyar nyelvtudományi értelmezéseit követi nyomon. A Tompa József (1961-62) szerkesztette akadémiai leíró nyelvtannak, a Rácz Endre (1968) és a Keszler Borbála (2000) szerkesztésében megjelenő egyetemi tankönyveknek, illetve Hadrovics László (1969) funkcionális mon-