A mi szavunk járása [antikvár]

Ajánlás az Olvasóhoz Nem túl rég egy dunaszerdahelyi nyelvész kollégám, Lanstyák István arról számolt be, hogy kilencéves lánya természetrajz órán dolgozatot írt, i s ebben az egyik kérdésben cseppfolyós anyagokat kellett felsorolnia. A [' kislány többek között a málnát is feltüntette, a tanító néni azonban ezt ^ nem fogadta el, és emiatt Ildikó rosszabb jegyet kapott. A tanító néninek azonban tudnia kell, mert helybeli, hogy a málna a magyar nyelv szlovákiai | változatában üdítőitalt jelent, az pedig cseppfolyós. Magyarórán esetleg f elfogadná Lanstyák István, ha emiatt lerontanák valaki jegyét (legalább f is ha a cél a magyar standard magyarországi változatának elsajátíttatása), [' de természetrajz órán nem, hiszen nem a tárgyi tudás miatt kapott a diák ' rosszabb jegyet, hanem azért, mert más nyelvváltozatból használt egy elemet, mint amit a tanító néni elvárt. Dunaszerdahelyen egy helybeli kisiskolás a helybeli magyart használta, s nem a számára ismeretlen magyarországi változatot. ^ Másik példám Budapestről való. 2002 tavaszán egy gimnáziumban 6. évfolyamos (12 éves) gyerekek felvételije közben az iskola igazgatója kíváncsiságból végighallgatta egy gyerek felvételijét, majd az értékeléskor a felvételiztető tanároknak megjegyezte, hogy szerinte a tanárok túlértékelték a diák teljesítményét, mert a nyelvhasználata kifogásolható volt: többek között kétszer is azt mondta, hogy játszok (tehát nem játszom), s még olyasmit is mondott irodalomról beszélve, hogy a Petőfi. - A tanárok - szerencsére - figyelmen kívül hagyták igazgatójuk i véleményét. De nyilvánvaló, hogy ha az igazgató vizsgáztatott volna, az általa helytelennek vélt nyelvhasználat miatt a diák hátrányt szenvedett ^ volna - esetleg fel sem vették volna a gimnáziumba. Ezt az esetet a ( nyelvészek nyelvi alapú diszkriminációnak tartják és elítélik. Az igazgató ' - maradjon homályban, hogy magyarszakos-e vagy fizika tanár - nyelvi , előítéletek rabja. Olyan, mintha egy „fizikus" azon sopánkodna, hogy Kárpátalján és Erdélyben is érvényesül a gravitáció. A magyar nyelvtanírók túlnyomó többsége - elvszerűen - normatív nyelvtanokat írt. Szenei Molnár Albert 1610-ben publikált nyelvtanának / krédóját - a nyelvtan a helyes beszéd tudománya, tehát magyarok számára / a helyes magyar beszédé - sok magyar nyelvész négy évszázaddal később is magáénak vallja. De ha a nyelvtan a helyes beszéd tudománya, leírása, akkor nyilvánvalóan nem vizsgálhatja azt, hogy miként beszélnek a | j magyarok, tehát minden magyar, hanem csak azt vizsgálja, hogy miként beszélnek a mintaadók, a nyelvileg legműveltebb emberek. Sokszor ezt /