Nyelvjárás és köznyelv [antikvár]

Németh G. Béla írta Lőrincze Lajos Édes anyanyelvünk című kötetét ismertetve: "A mai nyelvművelő is tudja, hogy elsődlegesen fontos a szabályok ismerete, de azt is, hogy ez magában nem üdvözít. Ezért mindenekelőtt gondolkodni, eszmélkedni, ítélni akarja megtanítani az olvasót, a hallgatót. Tulajdonképpen nem is nyelvművelés, a szó hagyományos értelmében, hanem nyelvi népművelés. A régi nyelvművelő munkája rendszerint két tevékenységre korlátozódott: ostorozta a hibásat; s javaslattal - új szóval, fordulatformával - állt ki a hibás kiküszöbölésére. A mai viszont emellett, sőt ez előtt igyekszik bevezetni, járatossá tenni a nyelv sajátos logikájában, sajátos szellemében a hallgatót, az olvasót, hogy aztán a maga lábára állítsa a nyelvi eszmélkedés és ítélet területén." Mi sem klasszikus nyelvművelő könyvvel jelentkezünk. Mi is inkább csak néhány nyelvi kérdésre szeretnénk ráirányítani a figyelmet. Nem az elvont, nagybetűs "Nyelv"-ről akarunk elmélkedni, nem az vizsgálatunk tárgya, hanem a konkrét nyelv, a konkrét megjelenési formák, mégpedig a mai vajdasági nyelvhasználatot szeretnénk tetten érni, a ma folyamatban levő nyelvi változást, a változás okozta nyelvi konfliktusokat a tényleges beszédtevékenység során, tehát a nyelv tényleges használatának képét szeretnénk felvillantani a beszédfunkció függvényében, a konkrét beszédhelyzetben.