Stilisztikai gyakorlatok IV. [antikvár]

A nyelvtani tanulmányok nem szorítkozhatnak csupán egyetlen tantárgy óráira, hiszen anyanyelvünk a mi számunkra olyan, mint a levegő: nélküle nem élhetnénk társas életet, mert gondolatainkat nem tudnánk másokkal közölni. De nemcsak beszélünk és írunk anyanyelvünkön, hanem gondolkodunk, sőt még álmodunk is rajta. Olyan eszközünk tehát az anyanyelv, amely életünk minden mozzanatát áthatja, s - többek között - a tanulást is lehetővé teszi. Minden ismeretet anyanyelvünkön szerzünk. Helyes használatával ezért minden művelt embernek tisztában kell lennie. Ezzel a céllal törekszünk nyelvtani és helyesírási szabályaink követésére, ezzel a helyes beszéd és írás követelményeinek teljesítésére. Most - tanulmányaink befejezéseképpen - különös figyelmet fordítunk a stílusra, azaz a kifejezésnek nemcsak helyes módjára, hanem arra is, hogy gondolatainkat és érzéseinket helyzethez illően, ízlésesen, hatáskeltően fejezzük ki. Nem utolsósorban azonban az irodalmi művek nyelvi szépségeinek felfogására és értékelésére is törekszünk. Szépen foglalja össze a stilisztika tanulásának értelmét Babits Mihály, aki mint tanár maga is tanította a fiatalságot a nyelvi szépségek befogadására. Tanulmányaink bevezetőjéül tehát olvassuk el Babits Mihály "Irodalmi nevelés (Egy tantárgy filozófiája tanulók számára)", című írásából az alábbi részleteket! A költőnek ez az írása 1910-ben keletkezett, s fogarasi diákjainak ajánlva jelent meg az iskolai évkönyvben.