Életünk: az iskola [antikvár]

Talán sohasem írtak a pedagógusokról annyit, mint napjainkban. S ebben nem is a szakmai sajtó viszi a vezető szerepet, hanem a nagyobb nyilvánossághoz szóló napi- és hetilapok, a folyóiratok, s csatlakozik hozzájuk a rádió és televízió. A szerzők nagyobbrészt újságírók, többségükben volt pedagógusok, akiknek fontos az iskola, a pedagógus személye, de mivel főképpen emlékeikből élnek, nem tudják a pedagógus életet már úgy belülről vizsgálni, mint ma is tanító kollégáik. Ebből is fakadnak a gyakori nézeteltérések, megbántódások, összeütközések.Az igazság kedvéért mindjárt azt is meg kell mondani, hogy nemcsak ebből, hanem a pedagógusok túlzott érzékenységéből, a jogos észrevételek, bírálatok visszautasításából, is. Maguk a pedagógusok ritkábban vállalkoznak arra, hogy iskolájukról, testületükről, életükről szóljanak, hogy saját tapasztalataik közreadásával segítsék megrajzolni a képet: ilyenek vagyunk, így élünk, így dolgozunk, ilyennek látjuk helyünket a társadalomban, ezek a gondjaink, sérelmeink. Amikor mégis megteszik, akkor inkább a szakmai sajtóban, egy-egy vita alkalmával, pl. az iskolai élet demokratizmusáról folytatott vitában, vagy korábban az elszürkülés veszélyéről szólva. Ez érthető is,a pedagógusok itt érzik otthonosabban magukat, a szakmai közegben nyíltabban, őszintébben mernek ezekről a kérdésekről beszélni . Persze, a tollforgatók száma elég kicsi, meglehetősen ritkán találkozunk új nevekkel, új hozzászólókkal.