Szeretni nem elég [antikvár]

- De hiszen apád is, én is annyira szeretünk téged! - mondta vagy inkább sikoltotta az asszony. Aztán már nem bírt uralkodni magán, keserves zokogása betöltötte a parányi igazgatói irodát. Testes férje a dohányzó asztalka túlsó végén alig fért a törékeny lábakon álló, modern műbőr fotelbe. Mázsányi súlyát szemlátomást megnövelte az őszinte bánat. Méretre készült sötétkék öltönyén feszültek a gombok. - Uralkodj magadon - mondta szelíden az asszonynak, s látszott, hogy ez magának is nehezére esik. - Hát így vagyunk - fordult felém. - Tetszik látni. Csak áll itt ez a langaléta kamasz, egy szava sincs a zokogó anyjához. Nincs is ennek már szíve, igazgató úr. Nincs. Nem szégyelled magad? - emelte tekintetét a mellette ácsorgó "langaléta kamaszra", a fiára. - Mindig ezt fújják - dörmögte az, serkenő bajusza alatt.