Tehetséggondozás Mádon [antikvár]

Elődeink sok-sok évvel ezelőtt rájöttek, hogy a differenciálás, az egyéni fejlesztés, az egyénre szabott módszerek a legproduktívabb oktatási formák. Hitték, hogy csak azok tudnak sikeresek lenni, akik igyekeznek képességeiket a lehető legmagasabb szinten használni, s folyamatosan továbbfejleszteni. A történelem folyamán akadtak azonban olyan társadalmak is, ahol nem volt előny a különleges képesség, vagy ahol üldözésre talált az, aki tudásában, gondolkodásában eltért a többiektől. Korunk robbanásszerűen felgyorsult technikai fejlődését nehezen tudja követni az iskola, hiszen az oktató-nevelő munka hosszú távú folyamat, mely gondos előkészítést — pedagógusképzést, továbbképzést, tanterveket és ezekhez igazodó tankönyveket, fejlesztési és felzárkóztatási programokat — igényel. Ennek érdekében felül kell vizsgálnunk eddigi módszereinket, társadalmi eszményképünket. Fel kell használnunk elődeink tapasztalatait, tanulnunk kell hibáikból és eredményeikből. Nemrég az volt elismerésre méltó, aki minél több lexikális adatot volt képes fejében tárolni. Ma már—a számítógép világában, amikor pillanatok alatt kapcsolatot tudunk létesíteni a világ bármely pontjával — a gyors problémamegoldás érdekében (a lexikális tudás mellett) előtérbe került a szükséges információ gyors és pontos megtalálása és kritikus szelektálása, az asszociatív gondolkodás, az empatikus képességek fejlesztése.