Ultraibolya

Tóth Réka Ágnes első kötete vándorlás a szerző saját csodaországában -- az ismerős nyúltól egy felcímkézetlen üvegig, ami ellehetetleníti a felnövést. Az Ultraibolya nem egyszerű utazást ígér, de olyat, amelynek macskakövein megéri végighaladni, és közben megfejteni a felettünk repülő színes madarak és az út mentén burjánzó megnevezhetetlen virágok jelentéseit. A szerző egyszerre utasít, hogy folytassuk utunkat, egyszerre veszi fel az idegenvezető szerepét, és érezteti, hogy amiben vagyunk, az egy álom, egy film, amiben biztonságban haladhatunk tovább. Máskor futóversenynek álcázza a megtett kilométereket. Mindegyik út egy kapcsolódás lehetősége. A természethez és az emberekhez. És még akkor is, ha a versek végén sokszor kifakuló emberalakokhoz, megoldhatatlan képletekhez vagy összezárt szájakhoz jutunk, Tóth Réka Ágnes ezzel a mindent bevilágító kötettel végérvényesen bebizonyítja, valójában azért nem a cél a fontos, mert az út legfontosabb tapasztalata az, ha sikerül közben önmagunkhoz kapcsolódnunk.
Ferencz Mónika

Szerkesztette Péczely Dóra

A borítót Gallai Judit Ágnes festménye felhasználásával Szabó Imola Julianna készítette.



Versek a kötetből

Bambusz
Ugyanaz a kakas minden éjfélkor.
Valószínűleg a kék volt még éjjel is
olyan megtévesztő, mint egy időben
feladott képeslap: legyőz távolságot,
átaludt estéket, fel nem kapcsolt
lámpát. Centiket, amikkel másokat
kötsz össze nem létező emlékeiddel.
Felveszed a sötét légzési ritmusát, félni
a szabályos levegővételtől később kezdesz,
ez határoz meg mostantól, ne rontsd el.
Téveszteni annyi, mint felejteni. Akkor
engedsz ki, amikor a fekete ablakba
benyújtózik egy pálmafa. Mindig fúj
a szél benned, a csendesebb időszakokban
olvasni próbálsz, de a parton úgy erősödik
fel lépteidre a vihar, hogy nem mered kinyitni
a szád. Ott vár az a hang, ami még túl nagy,
de egyszer jó lesz rád.


Antimon
úgy sétálsz az utcán
mintha már befogták volna
a farkasokat amik tegnap
szöktek el az állatkertből és azóta
senki sem meri kitenni a lábát

a kirakatokból fej nélküli
bábuk kísérnek tovább
sosem lesz ekkora
a csípőd sem a melled
valamihez túl sok valamihez
túl kevés vagy erre már
korán rájöttél és hiába

centikben méred magad
egy lélegzetvétel mennyi
kalória egy sóhajtás hány
hiába kiáltasz fel amikor megfordulsz
és veled szemben liheg egy fehér
farkas szemében olvadt gleccserek
senki sem hallja és ő sem bántani jött

de úgy sétál el melletted
hogy azt kívánod inkább
találnának rád
a ketrecében reggel
fehér ruhában fej nélkül
a pontos méretekkel