Bővebb ismertető
Tízparancsolat. A legősibb szabályrendszer. De mi van, ha unatkozó fiatalok átértelmezik, és like-vadászatra kezdik használni? Marát tizennyolc évesen érte anyja váratlan halála. Kamaszként képtelen feldolgozni a traumát. Csak idő kérdése, hogy olyan társaságba keveredjen, amelyben úgy érzi, megkapja, amit szeretne: végre figyelnek rá. A lány egyre durvább dolgokat vállal, hátha azzal a vallásosság álarcát felöltő apját is kihozza a sodrából... ,,Nem érzem így jól magam. Apám képtelen felfogni, hogy ezek a dolgok csak neki fontosak, és folyamatosan elárul. Nem is érdekli, mit akarok. Hát ezért szúrok ki vele. Hogy érezze, mennyire rossz nekem, amit velem csinál." Mara, 18 éves ,,Nem érzem így jól magam. A lányom nem csinál meg semmit. Ez tudatos tiszteletlenség. Egyre mérgesebb vagyok, már nem tudom kezelni. Hát ezért szúrok ki vele. Hogy érezze, mennyire rossz nekem, amit velem csinál." József, 53 éves Az apa jót akar - a lány rombolna. Az apa szereti - a lány nem érzi. A konfliktus fokozódik, a tragédia lesújt. Az egyiknek a felesége hal meg - a másiknak az anyja. De valójában kinek a hibájából nyílt ki az az ablak a nyolcadik emeleten? Fegyverként használt erotika, autós üldözés, árulás, eldugott pisztoly, pszichotikus barát, mások semmibe vétele. Apa és lánya küzdelme őrült spirálba rántja a szereplőket, és egyre mélyebbre süllyednek az egymással való harcban. Már nem számít, ki és mennyire sérül. Nem számít, mi vész oda, mi törik el - és ki hal meg. De hol a határ? Mikor csap át a polgárpukkasztás bűncselekménybe? HERENDI GÁBOR rendező, filmproducer (Toxikoma, Kincsem, Valami Amerika), DIVINYI RÉKA forgatókönyvíró (Szabadság Szerelem, Valami Amerika 2-3, BÚÉK) és RÉTI LÁSZLÓ thrilleríró (Megölni Telekit, Budapest Boulevard, Kaméleon) már bizonyított a saját területén. Most azért fogtak közös projektbe, hogy egyén és társadalom szembenállásának kérdéseit feszegessék a napjaink Budapestjén játszódó izgalmas akcióthrillerben.
"Jómagam 1972-ben születtem, és ezt sikerült december 26-án abszolválni, így gyermekkoromra rányomta bélyegét, hogy sok más decemberi sorstársammal egyetemben egyajándékos voltam. Ha apámon múlott volna, akkor az István nevet kapom a keresztségben, s ezáltal a névnapom is belefért volna ebbe a csomagba. De hát nem rajta múlott, szerencsére – na nem, mintha a Lászlóval annyira ki lennék békülve.
Az általános iskolát Gyömrőn végeztem. Aztán gimnáziumba mentem, Monorra jártam a JAG-ba, és csak jó szívvel emlékezek vissza rá. Ott ismertem meg feleségemet is, akivel még akkor nem tudtuk, hogy huszonkét év múltán együtt fogunk élni, csak azt éreztük, hogy valami komoly közünk van egymáshoz. Mindketten tettünk egy nagy vargabetűt, aztán egymásra találtunk. Gimnáziumban végig pilótának készültem, aztán negyedikben kiderült, hogy szemüveget kapok. Ezen úgy berágtam, hogy másnap azzal ébredtem, hogy akkor én a Rendőrtiszti Főiskolára felvételizek. Ne kérdezzetek más okról, mert nem volt. Így születnek a megalapozott döntések. Szóval a Rendőrtiszti egy szép időszak volt. Tanulás sport, szerelem. Aztán Szekszárdra kerültem. Itt dolgoztam a megyei főkapitányságon mindenféle beosztásban tizenöt évig, közben elvégeztem Pécsett a jogi egyetemet. Voltam nyomozó, vizsgáltam emberöléseket, fegyveres rablásokat, gazdasági bűncselekményeket, még egy emberrablást is. Haladtam felfelé: nyomozó, főnyomozó, osztályvezető-helyettes. Aztán 2006 végén már elegem volt a rendőrségből, éppen egy másik céghez felvételiztem, amikor elhívtak a Szekszárdi Rendőrkapitányságra bűnügyi osztályvezetőnek, egyben a kapitány helyettesének. Maradtam a rendőrségnél, elvállaltam, és csodás négy évet dolgoztam ott. Külön szerencsémnek tartom, hogy élőben, tudatosan megéltem, hogy ez egy szép időszak, többször mondtam is a kollégáknak, vegyétek észre, most vannak azok a „régi szép idők”, amikről majd egyszer sztorizgatni fogunk.
2010 végén hívtak Budapestre dolgozni, elvállaltam. A XIV. kerületi Rendőrkapitányságot vezettem huszonegy hónapon keresztül. Ez is szép időszak volt, jó szívvel emlékszem az itteni kollégákra, de erre az időszakra már árnyék vetült. Szóval egy év után komoly dilemma elé kerültem tisztként és emberként is: amit csinálnom kellett már nem volt kedves a szívemnek, az már nem én voltam, viszont egy ilyen rendszerben csak egy irányba lehet húzni, mert máshogy nem működhet a cég. Amikor megérett a döntés, hogy köszönöm, ebből én már nem kérek, beballagtam a főnökömhöz egy leszerelési kérelemmel, és felálltam a székemből. Most a magánszférában próbálok szerencsét."