Egyem a szíved [antikvár]

HANS BETHGEA. sárga kandúrNyáron történt egy MarseiUe-ből Veracruzba tartó hajóút során. A fedélzeten a zömében francia utasok között egy hórihorgas an-'goI is volt, aki különös viselkedésével gyorsan felkeltette utastársai figyelmét. Nem beszélt senkivel, némán ült az asztalnál, csendben szívta shagpipáját, és nem köszönt senkinek. Röviden, úgy tett, mintha rajta kívül más nem is létezne a hajón. Olykor, ha leadott egy rendelést a pincérnek vagy az utaskísérőnek, azt is angolul tette. Úgy tűnt, akárcsak legtöbb honfitársa, ő sem ért meg senkit.Na, de menjünk tovább! Ez az angol egy állatot is felvitt a fedélzetre, ami elválaszthatadannak tűnt csontos személyétől. Egy kandúr volt az: középméretű, elegáns idomú, sárgás bundája szépen csillogott, és szinte olyan volt, mint a sáfrány. Egyedül a farka hegyén látszott egy fekete pötty, mintha tintába mártották volna. A kandúr néma és egykedvű volt, akár a gazdája. Ahol a nyurga megjelent, rögtön ott termett a macskája is, mintha csak összenőttek volna. Az meg hol így, hol úgy viselkedett az állattal, noha legtöbbször közönyt mutatott iránta, mint minden iránt, ami élt és mozgott körülötte. Úgy tett, mint aki észre se veszi, hogy a sárga bundás a lábánál tekereg és hozzábújik. Pillantásra sem méltatta, nem csalogatta oda magához, rá se hederített. Többnyire így viselkedett vele. Néha viszont egészen másként. Képes volt gyűlölködve nézni az állatra, egészen érthetetlen okból, hiszen a macska maga volt az alázat és az odaadás. Máskor egy mogorva szóval hárította el a sárga kandúr szeretetteljes közeledését. Még durva káromkodásokat is odamorrantott neki, sőt képes volt bántani is az állatot. Láttam, amint egyik este úgy lágyékon rúgta, hogy a kandúr odébb repült. Felvonyított, de aztán rögtön visszatért gazdájához dorombolva és megalázkodva. Aztán ennek az ellenkezője is megtörtént: