Egyszer megérkezel te is [előrendelhető]

Ez a kötet nem egyetlen hangon szól, mégis egységes vi-
lágot teremt. A. Túri Zsuzsa versei egyszerre személyes

vallomások és egyetemes tapasztalatok lenyomatai: az élet
és halál, az anyaság és veszteség, a szerelem és elmúlás,
a hit és kétely egymásba fonódó, sokszor egymást kioltó,
máskor egymást felerősítő erőterében születnek meg.
A kötet egyik legmélyebb szervezőelve az anyaság
tapasztalata. Nem idealizált, hanem nyers, testi és lelki
valóságában. Az ,,Ima lányomért" és az ,,Új stabat mater"
fájdalma nemcsak egyéni sors, hanem archetípus: az életet
adó test kiszolgáltatottsága, az önfeláldozás határai, és
az a kérdés, amelyre nincs válasz: hogyan lehet túlélni azt,
ami túlélhetetlen. Az anya itt egyszerre teremtő és szenvedő

lény, aki az élet körforgásának legmélyebb rétegéhez kap-
csolódik, még akkor is, amikor ez a kapcsolat szétszakadni

látszik.
A hiány és a gyász a kötet másik meghatározó rétege.
A halottak nem távoznak: jelen vannak a nyelvben, a tájban,
az emlékezetben, sőt a testben is. A versek nem lezárják
a veszteséget, hanem együtt élnek vele. A búcsú elmarad,
a gyász ciklikus, visszatérő tapasztalat (,,Lesz még halottak
napja"), amely újra és újra átírja a jelen idejét. A halál nem
pont, hanem állapot.
Ezzel párhuzamosan a kötetben folyamatosan jelen van
az Isten, az értelem és a rend keresése. A hit azonban

nem stabil kapaszkodó, hanem törékeny, sokszor elveszí-
tett, majd újra megtalált lehetőség. A ,,kihullik Isten" ra-
dikális kijelentése ugyanabból a tapasztalatból fakad, mint

Míg mulatnak zavartalan,
mámoros arcuk ma még üde.
Nem vagyok én boldogtalan
Csak idegesít a sok hülye

igazságok kimondása egyben a legnagyobb kiszolgálta-
tottság.

A természet képei végigkísérik a kötetet, de nem dísz-
letként, hanem a belső állapotok tükreként. Az évszakok,

a köd, az eső, a hó, a növények és állatok mind a létezés
mélyebb rendjére utalnak. A világ nem közömbös háttér,

hanem élő, reagáló közeg, amelyben az emberi sors bele-
íródik egy nagyobb, ősi ciklusba.

A kötet végső kérdése talán nem az, hogy van-e válasz
a szenvedésre, hanem az, hogy lehetséges-e megérkezni.
Nem egy helyre, hanem egy állapotba: ahol a veszteség
már nem pusztít, hanem beépül; ahol a kérdések nem
szűnnek meg, de elcsendesednek; ahol a lét töredezettsége
mégis egésszé rendeződik.
Ez a megérkezés nem látványos, nem végleges, és nem
mindenki számára egyformán hozzáférhető. De a kötet

versei azt sugallják: létezik. Ott van a csendben, az emlé-
kezésben, a szeretet maradványaiban, és abban a makacs,

újra és újra feléledő reményben, hogy a sötétség után va-
lóban megszületik a fény.

És talán ez a költészet legnagyobb tétje: nem feloldani
a fájdalmat, hanem formát adni neki, hogy elviselhetővé
váljon.
Mert egyszer - ahogy a kötet címadó ígérete mondja -
mindannyian megérkezünk.