A nagyasszony [antikvár]

Tizenhét év mult el A Nagyasszony első kiadása óta. Sok minden megváltozott és az én hangom sem a régi. Csak a hitem izzóbb, mint valaha volt, szent hitem egy jobb jövőben. A jog és szabadság alkotják az ember életét. De az élet értékét is meg fogom ismerni egy eljövendő igazságban. Az idők pora igaz, sok mindent eltemet, de az ember szíve múlhatatlan, egy-egy hangjával a por alatt. Ez az egész XVIII. század, a mi bús időnkben s vérző sebeink előtt, csak egy rég lezajlott múlt és súlyos évek kriptája nekünk. Amint még egyszer átjönnék ez éjszakákon, sápadt magányosságomban, úgy érzem én vagyok itt az utolsó ember, aki e korból megmaradt. Hajdani munkám nagy emléke is kísért, minden keservével, olyan szegény voltam! S ez a sok szó, ez a sok hang, ez a nagy szöveg zenékben, amit szőttem, ez az egész tömeg, amit kergettem az éjben, a könnyeimet hordozza mind.