Az elsülyedt harang [antikvár]

Részlet a könyvből:ELSŐ FELVONÁS.Fenyőkörülzúgta hegyi rét. Balra a fenéken, félig elrejtve a föléje nyúló szikla alatt, egy kis bódé. Elől, jobbra, közel az erdő széléhez, egy ódon szivárványos kút. Káváján ül Aranyvirág. Aranyvirág (félig gyermek, félig hajadon, fésüli vastag, aranyvörös haját, elhesseget egy méhet, mert munkája közben alkalmatlankodik neki). Te aranyos dongó honnan jövél? Mézszürcsölő te, viaszkészítő te! -Te napmadárka, mit zavarsz meg engem? Menj! Hagyj békében! Hadd, hogy kisimítsam Néném arany fésűjével hajam, Különben megszid, hogyha hazajön. Menj, mondom. Hagyj! Mit is keressz te nálam? Virág vagyok-e? Bimbó-e az ajkam? Repülj a gyepre át a patakon: Ott krokusz nyit, viola, kankalin: Ezekbe bújj s igyál lerészegültig. Komolyan mondom: takarodj haza! Tudod, hogy úgyis kiestél a kegyből: Anyókám régen gyűlöl tégedet, Mert áldozó gyertyákat templomoknak Te szerzel viaszoddal. Illik ez?