Bánk bán [antikvár]

Részlet: Jegyzés Ötödik éve, hogy készítettem e darabot, mikor az Erdélyi Múzeumban a kolozsvári leendő játékszíntől felszólítás hirdettetett. Nem volt-e pénz? Vagy - amit szégyen volna hinni - nem találtatott valamirevaló munka, és így a neszt csak az idővel akarták meghalatni? De valójában a híre el is némult, vagy legalább és nem tudok róla. Részemről elegendő hálát nem adhatok, hogy így esett; mert megvallom, hogy gyengét írtam: mindazonáltal ezzel nem azt célozom, hogy most egy fénikszet mutatok elé, - nem, hanem csak jobbat. Éles szemek olvasgatták, és figyelmessé tettek a szépre úgy, mint a rútra; most is gyönyörködve olvasom Bárány Boldizsár úr akkori barátomnak írásban adott Rostáját. Mindenkori szíves emlékezetem légyen köszönetül. Előbbeni munkámban, annak rovására, hogy a merániai hercegek közül miért vettem Ottót, egy Előversengést írtam, mely tele van ifjú vérem gőzével, negéddel és feszelgéssel. Az okot magát itt is jelentem, nem mintha oktatni akarnék, hanem csak mintegy emlékezetébe hozni az olvasónak. Történetíróink nem egyeznek meg, hogy Bánk szerencsétlenségét Gertrudisnak melyik öccse okozta. Ezek négyen voltak: Eckbertbzmbergi püspök, Ottó burgundiai pfalz-gróf, Henrik istriai márk-gróf és Berchtold kalocsai érsek, egy tudatlan fiú. A három első megugrott