Berenice [antikvár]

"Titus, reginam Berenicem, cui etiam nuptias pollicitus ferebatur. . . statim ab Urbe dimisit invitus invitam." Vagyis: Titus, aki szenvedélyesen szerette Berenicét s közhit szerint házasságot is ígért neki, uralkodásának első napjaiban elküldte Rómából, mindkettejük szíve ellenére. Ez a cselekedet igen híres a történelemben; és igen alkalmasnak találtam a színpad számára, mert heves szenvedélyeket tud ébreszteni. Valóban, az egész költészetben nincs megindítóbb dolog, mint Aeneas és Dido elválása Virgiliusnál. És ki kételkedhetik abban, hogy ami elegendő anyagot szolgáltatott egy hősköltemény egész énekének, amelynek cselekménye napokig tart, elég anyag egy tragédiának is, amelynek időtartama mindössze néhány óra? Igaz: nem kényszerítettem Berenicét, hogy megölje magát, mint Dido, mert Berenicét nem fűzték a legerősebb kötelékek Titushoz, mint Didót Aeneashoz, s így nem kellett lemondania az életről, mint annak. Ezt nem számítva, végső búcsúzása Titustól s az erőfeszítés, amibe a válás kerül neki, nem a legkevésbé tragikus része a darabnak, s merem mondani: elég jól felújítja a néző szívében azt a felindulást, amit a többi rész keltett. A tragédiának nem okvetlen szükséges tartozéka a vér és a halál; elég ha cselekménye nagyszerű, ha szereplői hősiesek, ha a szenvedélyek fel vannak szítva benne, s ha minden részletén megérzik az a magasztos szomorúság, ami a tragédia egész gyönyörűségét magában foglalja.