Bővebb ismertető
Kisfaludy Károly (1788-1830) dunántúli földbirtokos fia, az osztrák hadsereg tisztje, majd bohém, nyomorgó festő Bécsben, Olaszországban és Pesten, amíg 1819-ben „Tatárok" c. színműve váratlanul hatalmas sikert arat. Ezután egész pályáját „a nemzeti küzdelmeket szolgáló literátorkodás szabja meg". Megalapítja és haláláig szerkeszti az Aurora c. évkönyvet, az eredeti magyar szépirodalom fejlesztésére; az Aurora köré tömöríti a legjobb fiatal írókat (Vörösmarty, Bajza, Toldy), a reformkor irodalmának későbbi nagyjait; megteremti az irodalmi élet modernebb formáit; főképp drámáival sokkal nagyobb közönséget hódít meg az irodalomnak, mint addig bárki más.
Szépirodalmi művei közül legjelentősebbek elbeszélései és vígjátékai. A korai nemesi liberalizmus egyik irodalmi képviselőjeként szólal meg ezekben a művekben. A polgárosulás szükségességéről beszél realisztikus ábrázolásmódja, felvilágosult humanizmusa, a vidéki nemesi élet vígjátékaiban, elbeszéléseiben megjelenő ironikus, vagy szatirikus: bírálata. Haladó eszméi mellett nagyjelentőségű az a tény, hogy ő teremti meg a modern magyar színjáték nyelvét. Pár évtizeddel később Szigligeti Ede Kisfaludy Károlyra alapozza nemzeti színműírásunkat.