Csongor és Tünde [antikvár]

Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje 1930-ban üli születésének százéves évfordulóját. Ez alkalomból jelenteti meg a Könyvbarátok Szövetsége újból a halhatatlan becsű tündérjátékot. Csongor és Tündét 1830-ban a pesti cenzúra nem engedte kinyomatni s így csak a rákövetkező évben jelent meg nyomtatásban Székesfehérvárott Szammer Pál betűivel". 1879 december 1-én került színre először a Nemzeti Színházban, legutolsó felújítása pedig Szegeden volt 1929 szeptemberében. 1930-ban a jubileum alkalmából ismét színre fog kerülni a Nemzeti Színházban.KÖLCSEY (1831) szerint: Csongor és Tünde kincs; Vörösmarty nagy költő, de ritkán nagyobb, mint Csongor sok helyeiben. TOLDY FERENC (1868) így ír Csongor és Tündéről: Az ellentétek folyton működnek, a tündéri és daemoni, az eszményi és alszerű alakok által; s azon humor által, mellyel szenvedély és tréfa, tündérlet és valóság, reflexió és líra vegyítve vannak: s a ragyogó és zenei dictio által, mely mindent, mint költészetünk e részben eladdig felmutathatott, meghalad. GYULAI PÁL-nak (1895) az a véleménye, hogy e műnek szépségeit a legnagyobb költő is irigyelhetné. A hibákat elmossa a kimeríthetetlen költői bájnak omló árja. Pátosz és naivság, népies humor és a leggyöngédebb líra, mély reflectio és játszi szeszély olvadnak itt össze valóságos varázzsá. A nyelvnek olyan bűbájos zenéje ringatja lelkünket, mintha a költő meg akarta volna mutatni, mire képes a lenézett magyar nyelv. Van egy jelenet, mely a maga nemében majdnem páratlan; ez a nemtók jelenete az ötödik felvonásban. Valami gyermekileg kecses, szellemileg gyöngéd van enyelgésökben. Mintha rózsabimbók hullanának, pillangók játszanának, madárkák csevegnének... E jelenet mintegy oda van lehelve s oly rendkívül kedves, hogy Vörösmarty benne önmagát multa felül.