Csongor és Tünde [antikvár]

A mese az emberiség ősi anyanyelve: az emberi lélek a maga tiszta ártatlanságában a meséken keresztül tárul ki, az akarat, vágy, szándék legköltőibb formája szintén a mese; az egyszerű lelkek nagyszerű költészete. Az irodalom elbeszélő nagyságait értékelni és jelentőségüket azon az alapon is lehet mérni, hogy életművüknek milyen és mekkora a mesékkel való kapcsolata. Így emelkedik a mese az elbeszélő költészet magasrendű műfajává, azonkívül, hogy a mesében fejeződik ki a nép, a faj leghamisítatlanabb jellemvonásainak kedves és bájos sorozata, a nemzetkép egyik foglalata a mese s mint ilyen nyomát lelni az irodalmi alkotások legtöbb fajában. A mese műfaji kötöttségei legnehezebben a drámába illeszthetők bele; a drámai műfajok zárt keretei nehezen tudják megtartani és szervessé formálni a mese jelképiségét, tér és idő változtatását, valamint a mese elmosódó, túlzásokban élő alakjait színpadon mozgatni majdnem lehetetlen. Ami a mese műfajában könnyedén lehetséges követelmény, ugyanaz a dráma válfajaiban nehézkesen, vagy egyáltalában nem lehetséges...