És Pippa énekel... [antikvár]

Táblái kopottasak, foltosak.
Ha a modern regényírás vagy dráma közvetlen elődeit, szándékának, érdeklődési körének első jelentkezését kutatjuk, a nagy prózaírók között fel kell figyelnünk egy költőre, aki nem volt igazán se lírikus, se epikus, aki verses drámákat írt nagy drámai jellemvizsgáló erővel, de a dráma éltető eleme, a mozgás nélkül, s aki így, e szokatlanságban volt nagy költő: Robert Browningra. 1812-ben született, apja banktisztviselő volt, könyvgyűjtő, lágyszívű, művészhajlandóságú ember, de fiára legalább akkora hatással volt anyja, akihez érzékeny, erős, már-már túlságos szeretet fűzte. Életének első nagy gondolati válságát is ez a szeretet hozta rá: a mintakép s nagy tanító, Shelley ateizmusa csapott össze az anyai vallásossággal - s az utóbbi győzött. De mennyi filozófiai szőrszálhasogatással, mennyi kényszerűséggel és megalkuvással. Mert ez a belső filozófiai vita egyszersmind az érzelem és értelem ellentétét is rákényszerítette, s ez a metsző tekintetű költő, aki "farkaséhséggel kívánta a tudást", megpróbált megalkudni az értelemmel, mögéje és fölébe helyezvén az érzelmet. Agyát és látásmódját nem tudta becsapni; az érzelem végső simítását azonban legjobban talán a Pippa utolsó szavai fejezik ki: "...az Úr... bábjai vagyunk mind, a rossz s jó egyformán: nincs se első, se utolsó." S ha ez a világkép némi rokonságot mutat a "minden világok legjobbikával", nem áll távol egy másik, tágra nyíló és tágra nyílható mondattól: "Ember vagyok, semmi emberi nem idegen tőlem." Az emberi lelket, a gondolat, az érzelem villanását, születését vizsgálja, és nem idegen tőle semmilyen szenvedély, semmilyen bűn. Híres műve, A könyv és a gyűrű egyazon gyilkosságot mutatja be tizenkét szempárból nézve. Ma már sem a tárgy és mondanivaló valóságigénye, sem a forma nem meglepő - de ne feledjük, a viktoriánus korban vagyunk, a csalóka idill és a csaló álszentség korában. E merész jellemvizsgálatokat, drámai helyzetképeket oly merész, zsúfolt, nyelvtant szétvető, szinte durván összepréselt költői nyelv kíséri, hogy megértésére, magyarázatára kiadványok s egy irodalmi társaság született. A lélek ábrázolása oly villanásszerű, hogy nem tud teljes fogalmi testet ölteni, s a kiváltó ok olykor annyira megbúvik az utalásokban, hogy a verset köd és homály borítja el, s bár látunk benne cikázó fényjeleket, értelmüket és irányukat nem mindig tudjuk megfejteni.