Gábor Áron [antikvár]

1. KÉP SZÍN: Fészer valahol Moldvában, egy bojáruradalomban. Kerekes-, asztalos-, kovácsszerszámok, ülőalkalmatosságok. IDÖ: 1848. október. Verőfényes őszi délután. JUSZTINA. Csakhogy megérhettem ezt a napot Ügy áll ott az a masina, mint egy hámbár. GÁBOR A. De ha reáteszem a kezem, megmozdul, mintha élne, s zakatol, mint a malom. JUSZTINA. Tudod-e, Aron, mindenki csak a ponyvát nézte alatta Nem akartak hinni a szemüknek. Én oda is térdeltem, a nyílás alá tartottam a tenyerem. . . egyszer csak megtelt búzával. GÁBOR A. Ilyen a masina: sok ember dolgát végzi el egyedül. Felül béeresztem a kévét, alól kipereg a szem. JUSZTINA. Az úr is azt kiáltotta: „Pereg a szem! Pereg a szem!" A legények a hátuljához kerültek, ahol lassan szotyogott a kicsépelt szalma. Petre nagyot kurjantott: „Ügy kérődzik, mint az ökör." (Elnevetik magukat.) GÁBOR A. Mikor aztán nyomogatni kezdtem a lábítót, s ez a lomha alkotmány magától elindult az udvaron, még az úrnak is elállt a szava. JUSZTINA. El a vendégeinek is! Sem ökör nem húzta, sem ló, mégis ment! Egy vénasz- v