Görögtűz/1514 [antikvár]

1514 Előszó Jóval a dráma bemutatója előtt, amikor még csak a lapok színházi rovata adott hírt róla: akadtak, akik megütköztek a címén. Szokatlannak ítélték, hogy egy történelmi tragédiának évszám a címe. »1514« - a legtöbb ember képzeletében csakis Dózsa Györgyöt idézi föl, aminek egyszerű oka, hogy a mult század negyvenes éveinek erőteljes demokratikus és liberális lendülete Dózsa György alakját emelte a köztudatba, ámbár ugyanakkor már báró Eötvös József »Magyarország 1514« című kiváló regényében, amelynek sokat köszönhetek, nagyon is világosan fejezte ki, hogy az 1514-iki parasztlázadás csak súlyos tünete volt az általános bomlásnak s Dózsa csak egyik szereplője a nagy drámának, amelyen az ország ment keresztül. Dózsa Györgyből a demokrata, liberális és szociálista illúziók alakították ki a szabadsághőst és népvezért, akinek tragikumát abban hegyezték ki, hogy megelőzte korát. A minden köztudatban erősen munkáló regényes hajlam is ezeket az illúziókat szolgálta. A történelem ellenben nem ilyennek tükrözi Dózsát, aki jeles katona volt, ügyes hadszervező, nagyratörő ember s aki ha nem is éppen Hunyadi, de legalább Kinizsi babérjaira törekedett s akinek nagy baját nem abban látom, hogy korán jött, hanem ellenkezőleg abban, hogy elkésett. Mátyás király erős kormánya alatt belőle is válhatott volna Kinizsi Pál, de II. Ulászló korában, amikor híre-nyoma sem volt már a feketeseregnek, amikor a főrend elhatalmasodott, a köznemesség elszegényedett, a jobbágy szinte baromi sorba sülyedt, amikor az ország befelé meghasonlott volt, kifelé gyönge, amikor az egyre jobban elharapódzó eretnekség Magyarország egyetlen barátjának, a pápának a kezét is megkötötte; amikor szakadozott, tépett széleinken ott ült a török, akit csetepatékkal háborgattak, igazán támadni nem mertek; amikor egy főúrnak sok száz rend díszruhája volt, s a király foldozott, vagy amint akkor mondták: ernyedt köntösben ment az országtanácsba; amikor az ország - visszahanyatlott az ököljog korába: nem Dózsa Györgyre lett volna szükség, nem izmos karra, hanem erős fejre, akit kellő hatalom és tekintély is támogat, szóval egy pártokon fölül álló és nem tétovázó Zápolyára.