Kettős kereszt [antikvár]

Milyen beszédes maga a cím is! Hányszor mondjuk: mindenkinek megvan a maga keresztje, amit hordoznia kell kínos-keservesen. Olykor ez a. kereszt kettős súlyú, és engedjék meg, hogy - ha önkényesen is - én így értelmezzem, hiszen Rácz J. Zoltán gyermekkorától kezdve küzd a rátörő sötétséggel. Egyszer elmesélte, hogy olyan családba született, amelyben szégyen volt a fogyatékos gyermek. Apja rokonai nem is mondták ezt ilyen körülírva, szemérmesen. Szerintük valaki más pottyantot-ta közéjük a "vaksit", hiszen az ő családjukban nem születtek "ilyenek". S neki magának kellett megharcolnia a harcát, segítség nélkül. A jogi egyetemet, a munkahelyet, szerelmet, családot, soha nem feledve, hogy a sötétség körülötte egyre nő. De ahogy bezáródott a világra nyíló ablak, úgy tárult ki előtte a művészet kapuja. A költészeté és a szobrászaté. Munkáiban a tökéletességre tör. Tökéletességi-e anyagban és formában, márvánnyal vagy a szó erejével -egyre megy. Feleségével, Marikával együtt hozták létre a Nyitott Kapu Alapítványt, amelyben minden művésznek helye van, legyen egészséges vagy fogyatékos. Amúgy pedig rossz érzéssel írom le ezt a szót, mert tudom, hogy ő se szereti, hiszen nem vagyunk tökéletesek. Egyikünk sem. Csak éppen a féllábú emberről már messzire látszik a baja, míg a lelki fogyatékos épnek tűnik Rácz J. Zoltán úgy él és úgy ír, ahogy az "Útravaló-félé"-ben olvashatjuk: "Soha ne add fel a harcot! / Vállald inkább a kudarcot. / Télen, nyáron, tűzön, jégen, / de a gyertyád porig égjen!" Költészete tiszta és szenvedélyes, játékos és fegyelmezett. Soha nem felejti az előtte álló akadályokat, de csak úgy néz rájuk, mint a küzdelem tárgyára. Ezeket kell lerombolni, ezek ellenében kell győzni. Költői képei már-már a romantikus Vörösmartyt idézően gigantikusak ("Míg kint az emberzabáló világ / húsunkba vájja roppant fogsorát" - Egy úri nőre), máskor pedig egymás ellenébe feszíti a hatalmas embertelenség és a múlandóságra ítéltetett