Bővebb ismertető
A lázadó jobbágy: Bodnár István Lenn az ország tengerfenekén szép, egyforma arcával és nagy, örök, egyforma bánatával él a nép. Az idő jár felette, mint a víz, évek és évszázadok egyaránt nyomtalanul múlnak. Feje fölött eszmék jöttek-mentek, háborúk zúgtak; törvénykönyveket írtak a sorsáról és őt nem hallgatták meg; országok és birodalmak lobogói cserélődtek fölötte s ő alul őrizte és csókolta szájról-szájra a drága magyar szót; fölötte uralkodóházak terebélyesedtek és sorvadtak és járt fejről-fejre a korona. És mindez nélküle történt és mindez ellene, s mégis mindehhez ő adta az emberi élet két örök forgópénzét: a kenyeret és a vért. S ha lázadt, a felelet mindég a forró vastrón volt, ha nem is mindég olyan szép történelmi parádéval, mint Temesvárott. Sok kicsi ágaskodását ennek az indulatnak még a történelem színtje alatt letörték. Pandúrok, ispánok, a deres, a néma, biztos halálú vármegyei tömlöcök és a higgadt, finom úriszék gondoskodtak, hogy egy-két megbódult elégedetlenből minél gyökeresebben kikuráltassék az ártalmas rebellió.