Madách Imre munkái [antikvár]

Madách és műve (Voinovich Géza) A magyar szellem óriásainak múlt századi fényes seregéből, kortársai közül kissé elmaradva, de aztán egyszerre hatalmas szárnycsapással kelt szárnyra a Madách neve. Petőfivel egy esztendőben, sőt egy hónapban született, átélte a szabadságharcot, s a tetszhalál éveiben, mikor az országra gyászfátyol borult, a leigázó hatalom önkénye s kémlő szemei elől félrehúzódott nógrád-megyei ősi udvarházába. Ott, a magányban, szenvedései közt fejlett ki a bölcselkedő és a költő. Ha tágas írószobájára ráborult a kora falusi alkony, szomorú emlékek raja szállongott körülötte. Ablaka előtt a köd foszlányaiban mintha kísértetek suhannának: messze földön elesettek szellemei, szülőfalujok temetőjét keresők. Ajtajánál a kongó folyosón valami nesz Pál öccse léptének tetszik; Madách Pál fiatalon Nógrád másod alispánja volt, a vármegye tiszti-karával ő nem hódolt meg Windischgrätznek, hanem honvédnek állt; Kossuth futárnak küldte Görgeihez s útjáról nem tért meg többé - csak árnya suhan át esténként az ősi házon. A ház tulsó sarkából, anyjának szobái felől gyermekhang riasztja el e képzelődést: Mária nővérének kis fia az; anyját s császári tisztből honvéd őrnagynak állott atyját felkoncolták az oláhok. - Ily sokszorosan nehezült a nemzet balsorsa a Madách-családra, ilyen egy volt családi gyászuk a nemzetivel. E szomorú házban nemcsak halottakat sirattak. Madách Imre 51-ben menhelyet adott egy menekültnek; ezért egy évig raboskodott Pozsonyban s a pesti Új-épületben. Fiatal feleségét a magára hagyatottság, az örök-váltság folytán megrendült vagyoni helyzetük, nélkülözései elkeserítették. Midőn a férj kiszabadult: tűzhelyénél nem talált békét, boldogságot. Innen, dolgozószobája ablakából kísérte pillantásával a kocsit, melyen felesége örökre elhagyta Sztregovát. A fiatal asszonnyal elköltözött a házból az ifjúság, a kedv, a nevetés. Gyermekei félig árván maradtak; a feleség emléke kísértet volt, melytől rettegtek.