Négy kis komédia [antikvár]

Részlet a kötetből: ELSŐ JELENET. Séndor. Klára A függöny felgördülésével Sándor egy kényelmes, nagy bőrkarosszékben ül, félig fekvő helyzetben, párnával megtámasztva. Az arcza nagyon halvány, szenvedő. Lábait puha, meleg takarók burkolják. Klára közelében ül és himez. Egy ideig teljes csönd van a szinen, amely alatt azonban Sándor ideges játékán meglátszik, hogy valami kellemetlen szóváltás maradt abba. SÁNDOR érdesen, fölcsattanva, a betegek türelmetlen nyügösködésével: Mit babrálsz azzal a hitványsággal? Miért hallgatsz? Mi bajod? Fekete már a ház a hallgatásodtól...! KLÁRA leteszi a kézimunkát, nagyon szeliden, szinte alázkodva: Azt hittem az imént, hogy terhedre vagyok, Sándor... Ne haragudj... Hiszen tudod, hogy örülök, ha szóisi hozzám néha... SÁNDOR: Igen, tudom! Ez az örökös bocsánatkérés... Ez a siránkozás... Azt hiszed, nem tudom, mit akarsz vele eszembe juttatni? Ahogyan a pohár vizet ide adod... ahogy betakarsz, ahogy kiszolgálsz... mindben... mindben benne van a szemrehányás, hogy cselédnek érzed itt magad. Cselédnek! Aki megfizetnek. Hát mivel fizettelek én meg? Nem vagy hat év óta asszonya ennek a háznak? Mit adod a mártirt? Mondd a szemembe, hogy kifosztottalak. Hogy nekem adtad a fiatalságodat, hogy...